Jean Jaurès-től Aristide Briand-ig, Lenintől Clara Zetkinig, amikor Európában kitört a háború, és azzal fenyegetett, hogy maga alá temeti az öreg kontinenst, a baloldali tribunok és a pacifista tüntetők felemelték szavukat. Ukrajna esetében ez nincs így. Miközben a konfliktus eszkalálódik és a média tüzet okád, az európai baloldal hallgat.
Norman Angell író a XX. század elején fejtette ki a háború irracionális természetével kapcsolatos álláspontját. Úgy tartotta, hogy az öreg kontinens országai között kiépült jelentős gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok megakadályozzák majd a háborúkat.
Svájc egy alig 41 ezer négyzetkilométeres területű kis ország, aminek több mint negyede terméketlen, sziklával és kővel borított, vagy az örök hótakaróval és jéggel fedett terület. - írja a portfolio.hu.
Rövid időn belül két közéleti személyiségünk is a legnagyobb történelmi tragédiáinkhoz hasonlított olyan dolgokat, amelyek, hát finoman szólva is teljesen más ligában játszanak méretüket és hatásukat tekintve - írja a kötöttségek nélkül... Blog..
Tavaly emlékeztünk meg az első világháború kitörésének századik évfordulójáról. Számtalan rendezvény és konferencia kapcsolódott a témakörhöz. Arról azonban a számadatok és a visszaemlékezések naplói mellett viszonylag kevés szó esett, hogy mi történt az emberi lélekkel a frontvonalon az orvostudomány szemszögéből.