h i r d e t é s

Civilek festették ki a gyermekorvosi rendelőt Kőszegen, az önkormányzat rendőri lépéseket is fontolóra vett

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Civilek festették ki a gyermekorvosi rendelőt Kőszegen, az önkormányzat rendőri lépéseket is fontolóra vett

2021. augusztus 11. - 06:11

Vizsgálat, engedély, kiakadás...

Forrás: Összefogás Kőszegért Egyesület / Facebook

A helyi civil szervezet, az Összefogás Kőszegért Egyesület arról posztolt a hét elején, hogy egy „lelkes csapat kifestette a gyermekorvosi rendelő termeit, szobáit, hogy hétfő reggel már egy mesés környezetbe léphessenek be a gyerkőcök és szüleik a doktor néni házába.”- írja a Telex

A kőszegi önkormányzat a hétvégi festésre közleményben reagált, mint írják, a Facebook-bejegyzésből értesültek arról, hogy „a hétvége folyamán az önkormányzati vagyon kezeléséért felelős munkatársak tudomása és az intézményvezető felhatalmazása nélkül napokig illetéktelen személyek tartózkodtak a Kőszegi Egészségház épületében”. Mint az önkormányzat írja, a fentebbi poszt alapján ők arra jutottak, hogy „az akció résztvevői, szervezői” szándékosan nem egyeztettek. Ezt a meglátását az önkormányzat többször is hangoztatta.

Mint hozzátették, az eset miatt „alaposan mérlegeltük, hogy rendőrségi feljelentést tegyünk az épületben való jogtalan tartózkodás és a jogosulatlan tevékenység körülményeinek feltárására, szükség esetén szankcionálása érdekében. Ettől egyelőre eltekintünk.

Az önkormányzat végül az intézményen belül rendelt el vizsgálatot, majd levelüket úgy zárták: „hasonló, jószándékúnak gondolt kezdeményezéseivel a jövőben mindenki forduljon Önkormányzatunkhoz”. Az önkormányzat közleménye alatti kommentekben az emberek nagy része kritizálta ezután az önkormányzatot írása és lépései miatt: