Ennyit dolgoztak a képviselők idén a Parlamentben - Éves adatok

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ennyit dolgoztak a képviselők idén a Parlamentben - Éves adatok

2015. július 10. - 13:48
1 komment

Az Országgyűlés az év első ülésszakában 140 törvényt fogadott el, 14 zárószavazás új jogszabály létrejöttét jelentette, míg 97 már meglévő jogszabályt módosított, 28 esetben pedig nemzetközi szerződés kihirdetését jelentette a döntés.

A házelnök javaslatára márciustól bevezetett új ülésezési rend értelmében a parlamentkéthetente tart szavazásokat és interpellációkat, a köztes hét pedig alapvetően a bizottsági munkára áll rendelkezésre.

Az ülésszak statisztikájából kiderül, hogy az ellenzék majd négyszer annyi interpellációt (113 felszólalás) mondott el, mint a kormányoldal (33 felszólalás).

Szóbeli kérdéssel az ellenzék 182 alkalommal élt, míg a Fidesz-KDNP 21 alkalommal, az írásbeli kérdések szempontjából azonban ennél sokkal nagyobb volt az eltérés a parlamenti patkó két oldala között. Az ellenzék ugyanis összesen több mint 1900 esetben alkalmazta ezt a lehetőséget, míg a kormány csak hatszor. Mindkét adat jelentősen eltér a korábbi országgyűlési ciklusok hasonló időszakában összesített értékektől. Az ellenzék ugyanis 2007 és 2011 első félévében is 730-750 írásbeli kérdést nyújtott be, míg az akkori kormánypártok 70-80-at. (A jelenlegi ülésszak végén 75 ellenzéki és egy kormánypárti írásbeli kérdésre nem érkezett még válasz).

A tavalyi évtől a korábbi ciklusoknál felével kisebb létszámmal dolgozó Országgyűlés ülésezési ideje nem változott a négy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest, sőt a képviselők most száz órával több időt is töltöttek a parlamentben, mint 2007 első félévében.

A kevesebb képviselőnek köszönhetően a korábbi összesen 450-550 bizottsági munkaóra idén 350 óra alá csökkent.

A bizottsági üléseken a KDNP képviselői vettek részt a legnagyobb arányban személyesen, vagy helyettesítés útján (98,64 százalék), akiket a fideszes képviselők követnek (97,39 százalék).Ellenzéki oldalról az LMP járt a legtöbbet a testületek üléseire (91,38 százalék), akik után a szocialisták (88,08 százalék), majd a jobbikosok (79,12 százalék) jönnek, míg a független képviselők az ülések alig több mint kétharmadán vettek részt (67,89 százalék).

Jelentősen nőtt a napirenden kívüli felszólalások száma. Nyolc éve még csak 190 esetben, 2011-ben pedig 232 alkalommal kértek szót a képviselők a napirendek tárgyalása előtt, illetve után, addig idén több mint négyszázszor. 

Az Országgyűlés idén három mentelmi ügyet tárgyalt és - a magánvádas ügyekben korábban kialakított gyakorlatának megfelelően - minden esetben fenntartotta a feljelentett képviselő mentelmi jogát. 

 

valasz.hu

Posted by SEJT on 2015. július 10.

1 komment