Bohózatba illő utcaátnevezés Kecskeméten
A fideszes többségű képviselő-testület az évszázad határozatát fogadta el.
A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) január végén kereste meg a Bács-Kiskun Megyei- és a Pest Megyei Kormányhivatalokat, mert Kecskeméten és Szigetszentmiklóson egyaránt Nyírő József nevét viseli egy-egy utca illetve köz, holott a hatályos törvények szerint magyarországi közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett – írja az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében a szervezet.
Márpedig a Szálasi-kormányt a Nagynémet Birodalomba is követő író a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása szerint is tevékeny részt vállalt önkényuralmi rendszer fenntartásában, így nevének közterület-elnevezésként való felhasználása törvényileg tilos.
Ennek megfelelően Szigetszentmiklóson a képviselő-testület határozatot fogadott el a városban található utca átnevezéséről.
Kecskeméten viszont úgy döntöttek, hogy megtartják a helyi Nyírő köz elnevezését, ám a közterület neve ezentúl nem Nyírő Józsefre, hanem a híres orvosra, Nyírő Gyulára fog utalni.
A TEV üdvözli, hogy a kiváló tudósra a fővárosi kórház után közterület is emlékezik majd Magyarországon, de ezzel párhuzamosan reméli, hogy Horthy István gépészmérnök, repülő főhadnagy, esetleg Rákosi Béla, ismert rendőrorvos nem fog hasonló “megtiszteltetésben” részesülni ilyen okokból.
1 komment
el kell törölni a p....ba