Politikában persze minden előfordulhat, ahogy mondani szokták, annak az ellenkezője is, de azért mégis meglepő, ha ilyen szakítással találkozunk. Természetesen a két szocialista polgármesterről, Szaniszló Sándorról (XVIII. kerület) és Kiss Lászlóról (III.kerület) van szó, akik az ellenzéki egyeztetés során kapták meg a lehetőséget arra, hogy megméressék magukat, illetve hogy egyáltalán MSZP-s legyen a közös ellenzéki jelölt.

Nyilván nem mondok újat az olvasónak, hogy nem volt könnyű a megegyezés, mert bármennyire is valamennyi ellenzéki párt a Fidesz legyőzését tartotta elsődleges céljának, egyikőjük sem akart lemondani az elsőbbségről. Vagyis hosszú hónapok egyeztetése után alakult ki, hol, ki kit indíthat, melyik pártnak jut a polgármester-versenyben való indulás joga. Noha, például, Kiss Lászlóról rebesgették, hogy van benne némi sértődöttség, amiért 2018-ban a párbeszédes Szabó Tímea kapta a közös országgyűlési képviselőjelölt címet, senki nem gondolta volna, hogy ezt a sérelmet hurcolja magában, mint ahogy Szaniszlóról sem feltételezte senki, hogy hátat fordít az MSZP-nek. 

A furcsa a dologban, és innen az esküvői analógia, hogy még fél év sem telt el az októberi választások óta, a testületek alig láttak munkához, épp, hogy létrejött a megállapodás a győztes ellenzéki pártok között az alpolgármesteri címek elosztásáról, a bizottsági tagságokról, amikor robbant a bomba, azaz jött a hír a két politikus váratlan döntéséről. Magyarázatuk természetesen meglehetősen sutára sikeredett, semmi olyat nem tudtak mondani, ami ne lett volna igaz – ha igaz volt egyáltalán – négy hónappal ezelőtt, és ami ne derülhetett volna ki a kampányban számukra.

Azt tehát nem is érdemes vizsgálni, hogy a felhozott érveknek van-e valóságalapjuk, nyilvánvalóan nincs.De mert nem tudjuk, hogy mi a valódi magyarázat, nem is érdemes belemenni találgatásokba. Már csak azért sem, mert együttműködő partnerekről van szó, tehát nem a Fidesz csábította el a polgármestereket, hanem a létrejött szövetségen belül választottak más pártot. Éppen ezért, minden találgatás különösen kényes; csak arra jó, hogy élezze az ellentéteket, és muníciót adjon a kormánypártoknak. Azok amúgy is felettébb boldogok lettek a hírtől, legott oda is küldték Budai Gyulát, hadd gyurcsányozhasson egy kicsit. Nekik ugyanis nagyon jól jön minden hajszálrepedés, ami az ellenzéki oldalt gyengíti, pláne egy ilyen történés, amely azért mindenképpen több mint hajszálrepedés. 

Nem véletlen, hogy a szocialista tábor is különböző módon reagált az eseményekre. Volt, aki dezertálásról, volt, aki csábításról beszélt. De ez a különbség még mellékesnek is mondható az alapvető viszonyhoz képest. A párttagok egy rész ugyanis erős indulatokat vár a vezetéstől, kemény bírálatot a távozók és a csábítók felé, mások viszont féltik a kapcsolatot. Illetve talán nem is magát a kapcsolatot, hanem a közös cél ellehetetlenülését; hogy lesz ebből kormányváltás 2022-ben. Lássuk be: mindkét megközelítés teljesen legitim; elfogadható az éles fogalmazás, de az óvatos megközelítés is.

Túlságosan törékeny ugyanis sok, ennyire egymástól különböző párt összefogása, márpedig enélkül lehetetlen a Fidesz leváltása. A választók – október 13-a ezt mutatta – hinni akarnak abban, hogy elég egyértelműen megfogalmazták ebbéli óhajukat az önkormányzati voksoláson, sőt, elemzők világosan kimondták, hogy a szavazók – a nem Fidesz-barátok – már korábban is kimutatták az összefogást szorgalmazó szándékukat. Ennek fényében persze meglepő, hogy erre vonatkozó kérdéssel fordult híveihez a Demokratikus Konzultáció, sőt, Dobrev Klára – igaz, riporteri kérdésre – azt is kimondta, hogy ha a DK konzultációjának végeredménye a párt önállóságát követelné, akkor ők készek arra, hogy egyedül mérettessék meg magukat. Egyes hírek szerint, a DK vezetői biztosra mennek, egy pillanatig sem kételkednek abban, hogy táboruk nagy többségben az együttműködésre szavaz. Vagyis, mondják ők, a konzultáció kérdésfelvetésében nincs semmi kalandorság, ellenkezőleg: így kívánják még erősebbé tenni elkötelezettségüket. 

Fogadjuk el, hogy így van, ez azonban semmit nem változtat azon, hogy nem segíti a baráti viszonyt, ha egymás politikusai előtt nyitjuk ki a kaput. Ebből a szempontból logikusnak és jónak tűnik Tóth Bertalan MSZP elnök kezdeményezése: az MSZP nem fog támogatni a jövőben „átigazolni” kívánó politikusokat. A gondolatot érdemes tovább is fejleszteni: az érintett pártoknak közös elhatározása lenne az üdvös: nem fogadnak be egymástól embereket, ezt az utat egyszer és mindenkorra lezárják. Legalábbis addig, amíg a 2022-es választási siker ezt megkívánja.

Azt ugyanis kár lenne szem elől téveszteniük az ellenzéki pártok vezetőinek: egy ilyen váltás csak látszólag erősíti a befogadó pártot, ténylegesen az egész tábor gyengül általa. Azt már sokan elmondták a két politikus átlépése után, hogy az ellenzéki tábor egésze nem változott, ahogy szokták volt mondani, ugyanazt a tortát szeletelgetik, a helyzet azonban ennél rosszabb. A választók,akik remélik a Fidesz leváltását, és akik nem feltétlen hívei egyik pártnak sem, de a Fidesz-kormány ellenfelei, nos, ők fogják ezt a tortát romlottnak látni. Másként: nem hisznek abban, hogy valóban képesek lesznek együtt kormányozni; lám, négy hónap sem kellett, hogy  ennek látványos bizonyítékát adják. Másként: a kormányzóképességükbe vetett hit illan el. Még szerencse, hogy a Fidesz látását elhomályosítja a Gyurcsány-fóbia, és inkább a régi panelhez ragaszkodva küldte csatamezőre még csak nem is a legvonzóbb arcát, és nem jutott eszébe az egész tábor bizonytalanságát kiemelni. Csak azért, hogy a szavazókat eltántorítsa attól, hogy még egyszer higgyenek az összefogás erejében.

Szerző: Németh Péter/hirklikk.hu