h i r d e t é s

Csak ezen a héten 1 000 000 000 forintnak örülhetett Orbán Ráhel férje

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Csak ezen a héten 1 000 000 000 forintnak örülhetett Orbán Ráhel férje

2015. március 12. - 19:49
0 komment

Kiváló hetet zárt a saját lábon álló Orbán Ráhel férjének érdekeltsége, egymás után jöttek ki a Közbeszerzési Értesítőben az Elios Zrt.-re vonatkozó tendergyőzelmek.

Hétfőn Mórahalom közölte, hogy 64,8 millió forintot nyert náluk az Elios Zrt. a közvilágítás korszerűsítésére, ezután szerdán további két tendergyőzelem jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben. Tiborcz István cége befutott egyrészt a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház csaknem 150 milliós tenderén, másrészt Szolnok város 877 milliós pályázatán is. - írja a hir24.hu

A Tiborcz István résztulajdonában álló Elios Zrt. már-már Közgépi magasságokba emelkedve egyetlen hét alatt mintegy egymilliárd forintnyi tendergyőzelemnek örülhetett. Március 9-én jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben az első győzelem. Mórahalom önkormányzata hirdetett nyertest közvilágítási tenderén, amelyet nem nyílt eljárásban, hanem hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban hirdetett meg.

Ennek oka az volt, hogy a munka értéke nem érte el a 150 millió forintos értékhatárt, ami fölött nyílt eljárásban kellene az önkormányzatnak kivitelezőket keresnie. Tiborczéknak így egyetlen versenytárssal kellett megküzdeni, végül 64,8 milliós ajánlatukkal nyertek.

Két napra rá hirdetett nyertest a Közbeszerzési Értesítőben a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház is a maga tenderén. Ezt a pályázatot szintén hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban folytatták le, a feladat itt napelemes rendszer telepítése volt. 

Éppen hogy elmaradt az értékhatártól

A szerződés eredetileg becsült összege hajszálnyival, 100 ezer forinttal maradt el az értékhatártól, ami fölött már a kórháznak nyílt eljárást kellett volna lefolytatni. A szerződést egyébként már tavaly szeptemberben megkötötték az Eliossal, a nyertesről szóló hirdetmény mégis csak most jelent meg.

A harmadik tender, amelyről a héten derült ki, hogy az Elios nyerte meg, Szolnok közvilágításáról szól. Ez egy 877 millió forintos megbízás, amit a fenti kettővel ellentétben nyílt eljárásban, tehát mindenki felé nyitottan hirdettek meg. Jelentkező mégis csak egy társaság volt, Orbán Ráhel férjének cége. E három tenderrel az Elios Zrt. összesen 1,1 milliárd forint közpénzhez jutott.

Korábban az Átlátszó írta meg, hogy tavaly Tiborcz István cége majdnem 3 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert meg. A cég visszaélésgyanús közbeszerzési győzelmeivel kapcsolatban rendőrségi nyomozás indult, a Nemzeti Nyomozó Iroda négy, összesen 1,2 milliárdos megrendelés ügyében folytat eljárást "versenytkorlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban" bűntett elkövetésének gyanújával.

A kikötőbeli tulajdonostárs cége is feltűnt az egyik vitatott tendernél

Az Átlátszó ezután azt is megírta, hogy az egyik vitatott pályázatnál a lebonyolító – egy évek óta meglévő keretszerződés alapján –  a Provital Zrt. volt. A Provital, pontosabban a Provitalban ekkor többségi részesedéssel bíró Lukács Krisztián és Tiborcz István együttműködése nem korlátozódik a szekszárdi projektre, a kapcsolat felbukkan a keszthelyi kikötő megszerzése kapcsán is.

A keszthelyi kikötőt üzemeltető önkormányzati céget a Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft. vásárolta meg, ennek a társaságnak az egyik ügyvezetője és résztulajdonosa Tiborcz István mellett Lukács Krisztián. Tény ugyanakkor, hogy Lukács a szekszárdi  pályázat benyújtásának idején már nem volt  tulajdonos a Provital Zrt.-ben, de a pályázat előkészítésének idején még igen.

 

hir24.hu (Fotó: hirhatar.com)