h i r d e t é s

Csöndhöz jogod van, ne vegye el azt senki tőled!

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Csöndhöz jogod van, ne vegye el azt senki tőled!

2020. augusztus 17. - 18:20

Vannak kérdések, melyekre tudunk válaszolni és vannak, melyekre nem és mi mégis választ csikarunk ki magunkból. Vannak helyzetek, melyek adják magukat, beilleszkednek környezetünk normáiba és vannak, melyek nem. Sokszor fölösleges magyarázkodásainkkal rontunk saját dolgainkon.

Hogy mire is gondolok? Két esetet említek a Koránból és meg fogjátok érteni. Az egyik Zakariás története. Aki ismeri a Bibliát, tudja kiről beszélek. Zakariás jámborlelkű istenszolgálója volt. Rokonai, akik szintén arra születtek, hogy Istent szolgálják, romlott életet követtek. Ő egymaga állta a szolgálat minden fáradságát éjjel nappal. Megöregedett és nem volt gyermeke. Ekkor fohászával Isten felé fordult, hogy ajándékozzon neki utódot. Egy párbeszéd kezdődött közte és az Úr között. Isten ígéretet tett neki egy utód eljövetelére, akinek neve János (ő a Bibliában Keresztelő Szent János, Jézus eljövetelének hírnöke). Ekkor Zakariást megijesztette a tudat, hogy mi lesz, ha 80 éves korában az emberek őt szájukra veszik? Hogy lehetne neki gyermeke ilyen agg állapotban? Mivel magyarázza meg környezetének János születését? Az Úr válasza: a csönddel. Ne beszélj az emberekkel három napon át. Az emberek feledékenyek. Te magad tartod életben a sztorit, ha magyarázkodsz. Ha csöndben maradsz, túlhaladnak rajta és feledésbe merül az, ami megmagyarázhatatlannak tűnik.

(Zakariya) said: "O my Lord! give me a Sign." "Thy Sign," was the answer, "Shall be that thou shalt

Mondta (Zakariás): „Ó Uram! Tégy meg nekem egy Jelet.”. Mondta: „Az a Jeled, hogy nem beszélsz az emberekkel három éjen át, bár nem vagy néma.” (Korán 19:10)

Hasonlítsuk össze a 3:41 verssel. Érdekes összefüggést találunk. Itt „három éjjel” szerepel, ott pedig „három nappal”. A jelentés ugyanaz. Az utalás viszont mindkét esetben más. 1. 3:41-ben az Ummával, Gyülekezettel kapcsolatos, akikkel napközben együtt volt. 2. Itt az ő individuális lényéről, lelkéről van szó, amely éjjelente imával fordul az Úrhoz.

Ugyanebben a Szúrában előjön a csönd fogadalma Máriánál is. Létrejön a szeplőtelen fogantatás (az Iszlám is vallja) és rajta is erőt vesz az ijedtség. Mit mond az embereknek? Hogy esett teherbe? És íme a válasz:

„Egyél, igyál és vigasztalódjon szemed. Ha bárki embert látsz, mondd: Felajánlottam böjtömet a Kegyelmesnek és mától nem beszélek az emberekhez.” (Korán 19:26)

A csöndet gyakran kihagyjuk életünkből, holott a csönd a kommunikáció fontos része. Ezt a zeneszerzők jól tudják és elhelyezik darabjaikban. Van, hogy lehalkítják, van, hogy felerősítik vele a zenei kompozíció egyes részeit. Az élőbeszédben keveset használjuk. A harsogás korát éljük, ahol annak van igaza, aki a leghangosabb, leggyorsabban hadar és a seggén vesz levegőt, mert beszéd közben nincs erre ideje! Tudja, ha kihagy egy légvételnyi időt, más kap bele és elvész megszólalásának lehetősége.

De a csönd nem csak a környezet értetlenségét segít feledésbe vinni, hanem önmagunkon belül is rendezi dolgainkat. Vannak dolgok, melyeket nem tudsz megbeszélni senkivel. Egy haláleset mindenkit másképpen érint, személyiségétől függően. Van, akinek az kell, hogy emberek környezetében legyen, akik vele együtt siratják az elhunytat és van, aki ilyenkor inkább magányába vonul. Ő így gyászol, hiszen senki sem tudhatja, hogy mi volt az a kötelék, ami őt összekötötte a halottal. Ezt ő tudja egyedül és bárki, aki jönne, csak belezavarna gondolataiba. Ő így búcsúzik. Mert mi mind mások vagyunk.

A csöndhöz jogod van. Nem veszed észre, hogy elveszik tőled? A médiumok igyekeznek lekötni minden percedet. Már nem tudják mit hazudjanak, csak valami szenzációval tartsanak maguknál! Céljuk, hogy „fogyaszd” azt, ami közölnek, ne elemezz, ne volnulj félre, ne gondolkozz, csak vedd magadhoz az infokat úgy, ahogy kapod. Már éppen lankadnál, elveszne figyelmed, de egy szexjelenet, lövöldözés, vagy katasztrófahír ébren tart. Odaragadsz a képernyő elé és ott alszol el. Egyre nincs időd: átgondolni és elemezni. Eredmény: egy felgyorsult, felszínes világ, ami nem gondolkodik.

A csönd azt is szolgálja, hogy ne csak magaddal beszéld meg dolgaidat, hanem Istennel. A két fenti vers is párbeszéd Isten és Zakariás, valamint Isten és Mária között. Ne hidd, hogy hasonló párbeszéd nem jöhet létre isten és közted. Próbáld meg! Új emberré fogsz válni.

Címkék: