h i r d e t é s

Deutsch konkurenciát lát a hollandokban?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Deutsch konkurenciát lát a hollandokban?

2017. augusztus 27. - 06:35

„Szóval a haladókáim szerint továbbra is hagyjuk a francba a komoly viselkedést és azonnal szopjuk le azt, aki sértegeti a magyarokat, különösen ha egy operettállam távozó nagykövetéről van szó.”

írja jellegzetes, mélyenszántó gondolatait az a fideszes politikus, akinek viselkedését eddig is nehezünkre esett komolyan venni. Igaz, Deutsch esetében már az indusi majomember is haladónak számít, de ez részletkérdés.

Ami a Fidesz „szépfiújának” facebook oldalán közétett  mondatának második felére vonatkozik, kénytelenek vagyunk annak több pontja kapcsán helyreigazítást eszközölni. Erre ugyanis hiába várnánk a kormány részéről.

A sértett magyarok

Hogy mi köze a magyar kormánynak a magyar néphez, azt korunk legnagyobb tudósai is vizsgálják jelen pillanatban is. Merthogy épp előbbi épp csak a magyar érdekeket tekintik ördögtől valónak. Uniós bérek, emberi jogok, egészség-, oktatás, és igazságügy.

Melyik operett és melyik állam?

Igazán nem akarjuk kioktatni a Deutsch Tamást, már csak azért sem, mert esetében minden, a felzárkóztatására tett kísérletet meddőnek tartunk, ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy az operett mint műfaj nem véletlenül magyar sajátosság (Az alapokat persze Mozart fektette le). Létrejötte ugyanis az a szándéknak köszönhető, hogy a legrosszabb – ma visszaköszönni látszó – kormányzásról külpolitikáról, és az ország általános rohadásáról elterelje az egyébként holtfáradt néző figyelmét.

Ily módon ma Magyarország azzal kénytelen szembesülni, hogy egy olyan bonvivánt láthat, akit nem színpadra sem lenne szabad engedni, nemhogy felelős pozícióba.

Végső soron egyedül az nem világos számunkra, hogy Deutsch mit szeretett volna ezzel kifejezni? Irigysége támadt, mert nem őt „szopják” éppen? Az erre a kérdésre adandó válaszra nem vagyunk kíváncsiak és elképzelni sincs kedvünk, így megkíméljük attól az olvasóinkat is.

Az egyetlen tanulság: jó tudni, hogy milyen szerepkörben tekint Deutsch honfitársaira (köztéri fuvolaművész).

Hogy miben áll a Fidesz konfliktusa a hollandokkal, azt már korábban megírtuk, így Shepherd címszavas vázlatát idézzük zárásként:

„1. Különbséget kell tenni menekült és bevándorló között. A magyar kormány tudatosan összekeveri a kettőt.

2. A magyar kormány világnézete és erkölcse hasonló az iszlamista terroristákéhoz: gyűlöletkeltő, kirekesztő.

3. A letelepedési kötvény több bevándorlót hozott hazánkba, mint amennyi menekült befogadását az EU kéri.

4. A civil szervezetek nem Soros bérencei, hanem a holland adófizetők pénzét költik. Ez nem belügye Magyarországnak.

5. Nincs sajtószabadság: megszűnt minden független újság, miközben az adófizetőktől elvett pénzzel kitömött lakájsajtó színvonala nulla.

6. Hollandia és az EU nem pénzelheti tovább az állami korrupciót Magyarországon. Haladéktalanul fel kell lépni ez ellen.”