Hagyomány, hogy az ünnep közeledtével "disznóölő Szent András" napján kezdődnek el és karácsonyig tartanak országszerte, a vidéki portákon a disznótorok. Egykor Egyed napján, szeptember 1-én fogták a disznót hízóba és hagyományosan november 30-tól vette kezdetét a disznótor. 

A néphiedelem szerint, tilos disznót ölni újholdkor, mert férges lesz. Kedd, péntek, vasárnap ugyancsak alkalmatlan, mert megromlana a hús. 

Egykor és ma is, már hajnalban elkezdődnek a disznóölések. A segítőket kisüsti pálinkával kínálta mindig a ház asszonya. A legügyesebb, leggyakorlottabb férfi szúrta le a disznót és ő is bontotta fel. Ha nem volt a családba aki értett volna ehhez, akkor hentest, vagy böllért hívtak. Négy emberre volt szükség, hogy gond nélkül átküldjék szegény párát a más világra. Őket nevezték fogónak, akik mellett kellett állnia a vérfogó asszonynak. Miután leszúrták az állatot, megperzselték szalmával vagy gázzal, szőrét lekaparták, majd lemosták. Ezután kezdődött a bontás, a feldolgozás és a töltés. A későig tartó disznótorból a vacsora után, senki sem távozott üres kézzel, mert az elkészült hurkát, tepertőt, abárolt szalonnát, friss húst, süteményt csomagoltak a háziak. 

A kóstolót később viszonozni kellett, aki kapott. Az elkövetkezendő napokban még bőven akadt tennivaló, kikellett olvasztani a zsírt, a szalonnát, a sonkát, kolbászt, disznósajtot, előkellett készíteni a füstölőre. Felvételeink-melyek mintegy két évtizeden alatt- Detken készültek Murányi János gazda portáján, ízelítőt adnak, hogy milyen volt egykor a falusi disznótor.