Döntött a bíróság: ki kell adni a 35 éves sztrádatender háttéranyagait
A Fővárosi Törvényszék szerint nem indokolt az "előkészítő anyagok" 10 évre való titkosítása, a közvéleménynek joga van megismerni ezeket.
Első fokon pert nyert a Transparency International (TI) Magyarország a Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) ellen a sztrádatender ügyében. Mint az közismert, a magyar kormány koncessziós eljárásban 35 évre átadná a magyar gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetését és a még hiányzó szakaszok építését a leendő nyertesnek. Az ezzel kapcsolatos közbeszerzési eljárás tárgyalásos szakasza jelenleg is folyik, a iroda, illetve a mögötte álló Rogán Antal vezette Miniszteri Kabinetiroda az év végéig nyélbe is szeretné ütni a 35 évre szóló üzletet, annak ellenére, hogy az koncessziós szerződés hossza indokolatlanul nagy.
A TI még a tender kiírásakor adatigényléssel fordult NKI-hoz, amelyben arra kérte a hivatalt, hogy mutassák be azokat a számításokat, amelyek alapján indokolható, hogy ilyen hosszú időre, azaz 35 évre írnák ki a koncessziós szerződést, illetve azt is, hogy ez az időtáv megfelel az uniós irányelveknek. A hivatal azzal utasította el a háttérszámítások kiadását, hogy az döntés-előkészítő anyag, így az a keletkezéstől számítva 10 évre titkos. (A kormány gyakorlatilag minden anyagát erre hivatkozva titkosítja.) A TI azonban bírósághoz fordult, és az első – keddi – tárgyalási napon döntést is hozott Fővárosi Törvényszék, eszerint az NKI-nek nyilvánosságra kell hozni a háttéranyagokat - nyilatkozta a Népszavának Nagy Gabriella, a TI közpénzügyi programvezetője.
A bíróság szerint a 35 éves sztrádakoncesszió kiemelt közérdeklődésre tart számot, ezért jogos közérdek, hogy a döntés hátterét is megismerhesse a közvélemény. A bíróság elfogadta a TI azon érvelését is, hogy mivel a kormánydöntés már megszületett a 35 éves tenderről, így nem nem hivatkozhat arra az NKI, hogy a döntés-előkészítő anyagot 10 évre titkosították, hiszen az már nem számít döntés-előkészítő anyagnak.
Most még csak az elsőfokú döntés született meg, a bíróság ezt követően szövegezi meg az ítéletet, ennek ismeretében fellebbezhet a döntés ellen a kormány, ám ha nem teszi meg, akkor várhatóan egy hónapon belül megismerhetők lesznek a sztrádakoncessziót megalapozó anyagok.
Az ellenzék semmisnek tekintené a 35 éves koncessziót
Ha a koncesszió életbe lép, akkor a következő 35 évben csak a nyertes cég vagy konzorcium építhetne és karbantarthatna autópályát Magyarországon, vagyis ezzel jelentősen szűkülne a verseny ezen a piacon. A készülő 35 éves sztrádakoncessziót az Orbán-kormány legsúlyosabb lenyúlási kísérletének nevezete korábban Karácsony Gergely főpolgármester, miniszterelnök-jelölt. Karácsony szerint 2022-es választás után megalakuló új kormány ezt az eljárást törvénytelennek tekinti és meg fogja semmisíteni, és egyetlen centi autópályát sem ad magánkézbe, egy fillér koncessziós díjat sem fog fizetni, valamint mindenkit a jog erejével von felelősségre, aki ebben a bűnös eljárásban közreműködik.