h i r d e t é s

Dúró Dóra és Mi Hazánk törvényesítené a szegregációt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Dúró Dóra és Mi Hazánk törvényesítené a szegregációt

2020. június 02. - 08:12

 

A Mi Hazánk Mozgalom párt elnökhelyettese erről Gyöngyöspatán beszélt. 

Dúró Dára, a Mi Hazánk Mozgalom párt elnökhelyettese - Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd

Dúró Dóra szerint vannak olyan diákok, akik nem képesek beilleszkedni a közösségbe és rombolják a tanulás színvonalát. A térség fideszes országgyűlési képviselője, Horváth László hangsúlyozta: szükség van törvénymódosításra, olyanok kapnak ugyanis most milliókat, akik 16 éves korukra mindössze hat osztályt tudtak elvégezni és 2000 órát hiányoztak az iskolából, írja a HírTV.

Gyöngyöspatán járt a Mi Hazánk mozgalom elnökhelyettese. A Kúria nemrég közel 100 millió forint kártérítést ítélt meg olyan roma családoknak, akiket érintett a szegregált oktatás. A politikus a helyiekkel beszélgetett a településen tapasztalható körülményekről.

Dúró Dóra a közösségi oldalán megjelent videóban hangsúlyozta: pártja támogatja az elkülönített oktatást, szerintük ugyanis vannak olyan diákok, akik nem képesek beilleszkedni a közösségbe és rombolják a tanulás színvonalát. Hozzátette: igazságtalan az a gyakorlat, hogy a tisztességes családoknak kell más helyre vinniük a gyerekeiket, ha biztonságban akarják őket tudni.

Nem csoda, hogy sérti az emberek igazságérzetét a gyöngyöspatai ítélet, hiszen olyanok kapnak kártérítést, akik nem is akarnak tanulni. Erről nemrég a térség kormánypárti országgyűlési képviselője beszélt. Horváth László szerint, a Kúria döntése egy rendkívül káros modellt állít sikeres pozícióba. A politikus hozzátette: szükség van törvénymódosításra, hogy ne ismétlődhessen meg a gyöngyöspataihoz hasonló ítélet. (pestisracok.hu)


 

h i r d e t é s