Péntek reggel minden jogosultnak átutalták a számára megítélt kártérítés felét, az összeg hiányzó részét egy hónapon belül ugyancsak megkapják - jelentette be Horváth László miniszterelnöki megbízott a helyi szegregációs iskolaügyben tartott pénteki sajtótájékoztatóján, Gyöngyöspatán.
Már az Európai Bizottságnak is szemet szúrt a szlovákiai – leginkább roma gyerekeket érintő – iskolai szegregáció. Az oktatásügyi tárca is elismeri, régóta fennálló probléma a marginalizált roma közösségekből származó gyerekek kirekesztése, oktatásuk silány színvonala.
Az aláírók szerint ha lesz kérdés Gyöngyöspatáról, akkor a következő nemzeti konzultáció alkalmas lehet arra, hogy azt kommunikálja a magyarok felé: elfogadható a roma emberekkel szembeni diszkrimináció. - írja a nepszava.hu.
Nem kapott végül okos tantermet a ferencvárosi József Attila Általános Iskola annak ellenére, hogy a kerület önkormányzata 2019 június 27-én megszavazott előterjesztésben három kerületi iskola között nekik is megítélt egy ilyen fejlesztést. - írja a merce.hu.
Szintet lépett az Orbán-kormány a magyarországi jogállam lebontásában. Magyarország miniszterelnöke úgy viselkedik, mint egy afrikai törzsfőnök, vagy egy középkori kényúr: a jog csak abban az esetben érvényes számára, ha az ő érdekeit szolgálja. - írja a hirklikk.hu.
Mindenféle indokot olvasok megint, leginkább azt, hogy a "másik oldalt" is nézni kellene, aki akar, aki tanulna, de nem hagyják…indokolják sokféle vérmérséklettel, miközben ők is csak az egyik oldalt nézik…csak épp nem a cigányt…vagy nem az SNI-t. "Külön kell oktatni őket!"-ebben értenek egyet. Aztán majd abban is, nyilván, hogy külön vegyék igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. Vagy, a közlekedési eszközöket. Külön boltba járjanak…hogy ne zavarjanak.
Bár posztoltam már egy hírt erről, amire sok komment is érkezett, és ezt nyilván egy véleménynyilvánítás kíséretében tettem fel az oldalamra, mégis, muszáj külön is leírnom, miért tartom végtelenül elkeserítőnek a gyöngyöspatai perrel kapcsolatos, ilyen tartalmú megnyilatkozást.
Hatalmas botrány van Jászvásáron: egy elit iskola tanulói egy állami iskolában kaptak helyet az idei tanévben, egy olyanban, amelybe többségben szegénysorban élő roma gyerekek jártak. A két iskola vezetősége úgy oldotta meg a "problémát", hogy a roma gyerekeknek máskor adtak szünetet az órák között, úgy megszervezve, hogy lehetőleg ne is találkozzanak a gazdag román gyerekekkel.
L.Ritók Nóra, alapítója és vezetője az Igazgyöngy Alapítványnak, ami oktatással és esélyteremtéssel foglalkozik egy leszakadó térségben, Kelet-Magyarországon. A szociális szakemberrel munkájáról, a mélyszegénységben élők helyzetéről, és a szegregációról beszélgettünk.
Másodfokon is nyert csütörtökön az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) szemben abban a több mint tíz éve húzódó perben, amit az alapítvány roma gyerekek iskolai szegregációja, vagyis a nem roma gyerekektől elkülönített oktatása miatt indított.
Hiába menekítik ki a jómódú szülők a gyerekeiket idejekorán hat-nyolc osztályos gimnáziumokba, egyházi középiskolába, az állami iskolákból és a szegregált szakképző intézményekből kikerülő, írni-olvasni nem tudó tömegek előbb-utóbb feloldhatatlan szociális feszültséget és megoldhatatlan gazdasági problémát okoznak. - írja a 168ora.hu.
Az LMP arra szólítja fel a kormányt, hogy foglalkozzon érdemben a szegregált oktatás felmérésével és felszámolásával, miután a Fővárosi Törvényszék első fokú döntésében megállapította, hogy országosan 29 iskolában oktatják szegregáltan a cigány gyerekeket - erről Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára és Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.