h i r d e t é s

Durván megdrágultak az esküvők

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Durván megdrágultak az esküvők

2023. március 12. - 09:55

Idén akár 40-50 százalékkal is többe kerülhet egy lagzi, mint a tavalyi évben - állítják az esküvőszervezők. 

Aki most nyáron akar házasodni, akár 5 millió forintot is fizethet egy átlagos esküvőért. Éppen ezért sokan megpróbálnak spórolni a költségeken, és hétvége helyett inkább hétköznap tartják lagzit, így a bérleti díjak is olcsóbbak lehetnek - hangzott el az ATV Híradójában.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak a fiataloknak, akik idén tavasszal vagy nyáron szeretnének esküvőt tartani. Az eddig is borsos esküvői árak a magas infláció miatt az egekbe szöktek. Tavalyhoz képest egy esküvő ára csaknem a duplájára nőtt. Egy szakember úgy fogalmazott, hogy a párok általában sokkot kapnak, amikor meghallják az árakat.

A párok egyből figyelembe veszik a takarékossági szempontokat, így sokan nem is a megszokott szombati napot választják a lakodalom napjává, inkább egy hétköznapot, például a pénteki napot. Ráadásul a legtöbb pár már nem is szeretne nagyobb lagzit tartani, sokan meghúzzák a vendégek létszámát is - hangsúlyozta az ATV Híradó stábjának Ferenczy Tamás, a Fair Expo Kft. igazgatója.

Egy debreceni étteremben egy átlagos esküvői menü ára az elszálló infláció előtt 23 ezer forintba került, ugyanaz a kombináció most 40 százalékkal lett drágább.

Mohácsi Csaba, a Panoráma Étterem vezetője pedig már arról beszélt, hogy a válság miatt megemelkedett nyersanyag- és rezsiárak miatt kénytelenek voltak árat emelni, sőt a közeljövőben ismét drágulni fognak a szolgáltatások. Hozzátette, egyelőre a vevőkörön még nem veszik észre, hogy távol tartanák magukat az éttermektől, és remélik, ez így is fog maradni.

Az utóbbi években a menyasszonyi ruha is 20-30 százalékkal lett drágább, így vannak olyanok, akik inkább a régebbi modellekben gondolkodnak.

A Kata Esküvői Szalon tulajdonosa kiemelte, az esküvői ruhák eladási ára 100 ezer forinttól kezdődik, ám ezek között leginkább a régebbi modelleket lehet megtalálni, az áruk pedig akár 400 ezer forint is elmehet.

A Híradó végén elhangzott, hogy nem mindenhol ennyire rossz a helyzet, hiszen "a vagyonosabb családoknál nem számít a pénz" - állítja egy esküvőszervező, aki hozzátette: vannak olyan lagzik, ahol a költségek akár több 10 millió forintra rúghatnak. (atv.hu)