Ahogy a gépi tanulási technológia kiforrottá vált, és a kutatási kíváncsiságból az ipari szintűvé vált, a nagyléptékű gépi tanulást támogató módszerek és infrastruktúra is fejlődött. Ezen fejlesztések kihasználása lehetőségeket és kockázatokat is jelent a startupok számára – amelyek szinte mindegyike valamilyen módon kihasználja a gépi tanulást, miközben a saját piacuk egy részéért versenyez.
Csak a négy tűzrakóhely majd 800 ezer forint volt, a fából ácsolt sétány hideg- és melegburkolatai tízmilliós összeget emésztettek fel. A nyírmártonfalvai lombkoronaösvény tételes költségeit az Átlátszó hozta most nyilvánosságra.
Tízből heten bizonyos élelmiszereket hagynak el vagy csökkentenek, valamint olcsóbb élelmiszer-alapanyagokat használnak a spórolás érdekében. Az OTP felmérése szerint a lakosság 76 százalékának jelentősen nőttek a költségei.
Január végéig minden bankszámla-tulajdonos megkapja a költségkimutatást arról, mennyit is fizetett bankjának tavaly az igénybe vett szolgáltatásokért. Ha eddig nem is tekintettük át ezt a kimutatást, most érdemes lehet, hiszen idén 15 százalék körüli mértékben drágulhatnak majd a banki díjak. A megfelelő számla kiválasztásával így éves szinten több tízezer forinttal csökkenthetőek a kiadásaink idén.
Költségcsökkentéssel és áremeléssel készülnek a vállalkozók a 2023-as év nehézségeire, a cégek 25 százaléka azonban fejlesztéssel "előre menekülne" - derül ki a Billingo online számlázó kutatásából, amelyet az MTI-nek hétfőn juttattak el.
Egy friss, országos felmérés szerint az iskolaszerek jelentős áremelkedése miatt a múlt évinél jóval többet kell szánni az iskolakezdésre, így nem is csoda, hogy szinte mindenkinek nagyobb anyagi nehézséget okozhat ez az időszak a tavalyihoz képest. Sokan az olcsóbb tanszereket választva igyekeznek kezelni a helyzetet, de ez az attitűd általánosságban is tetten érhető: a nagy többség az élelmiszerek további drágulásától és a rezsiköltségek emelkedésétől tart az idén, a kialakult helyzetre pedig költéseik visszafogásával reagálnak.
Napjainkban az építőanyagok árai igencsak elszaladtak, ez alól pedig a kerítés sem kivétel. Bár ilyenkor télen kevesen állnak neki kerítést építeni, ez az időszak tökéletesen alkalmas a tervezéshez, ötleteléshez. Az alábbi spórolós tippekkel például jelentősen csökkenthetjük a várható kiadásokat!
Csökkent a gumiszervizek forgalma a tavaszi lezárások idején, harmaduk pedig még ennél is gyengébb eredményre számít az őszi szezonban – ez derült ki az Apollo Vredestein Kft. friss kutatásából, melynek keretében hazai gumiszervizeket kérdeztek tapasztalataikról.
A Belügyminisztérium alá tartozó rendvédelmi szervek a június 11-i kiemelésig összesen 664,8 millió forintot költöttek el a Hableány sétahajó május 29-i tragédiája utáni mentésre, kutatásra és a kiemelési munkákra - írta a Népszava a tárcától kapott tájékoztatás alapján.
Ukrajna követeli, hogy Oroszország térítse meg neki azt a 34 százalékos árkülönbözetet, amivel drágábban kellett sürgősséggel földgázt vásárolnia európai uniós országoktól, mint amennyit a stockholmi választott bíróság döntése alapján a Gazprom orosz állami vállalatnak kellett volna március 1-jétől szállítania - közölte Jurij Vitrenko, a Naftohaz ukrán gázvállalat kereskedelmi igazgatója hétfőn a Facebookon.