h i r d e t é s

Egész Európában felingerelte a kedélyeket Orbán politikája

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Egész Európában felingerelte a kedélyeket Orbán politikája

2019. július 27. - 07:18

Az október 13-ra kiírt önkormányzati választásokról ír a New York Times/REUTERS.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Az október 13-ra kiírt önkormányzati választásokkal próbatétel elé kerül az ellenzék, tehát hogy mennyire képes egyesíteni az erejét és közös jelöltek mögé felsorakozni Budapesten és másutt is, miközben a Fidesz egyértelműen vezet a közvélemény kutatásokban. A jelentés hozzáteszi, hogy Orbán Viktor nacionalista politikája egész Európában felingerelte a kedélyeket, ám segített neki abban, hogy egymás után hét választást is megnyerjen, helyi, országos, illetve európai szinten. Részben éppen azért, mert az ellenzék megosztott.

A jobboldali-konzervatív magyar kormány visszautasította a Bizottság vádját, hogy az új menekültügyi törvények jogsértőek lennének, amikor tovább korlátozzák a segítségnyújtást a menedékkérők számára, illetve még inkább szigorítják a kérelem beadásának jogát. - írja a Süddeutsche Zeitung

Kovács Zoltán azt közölte, hogy az ország abszolút készen áll az eljárásra és meg fogja védeni a jogszabályokat. Mint ismeretes, az EU az Európai Bírósághoz fordult a tavaly született „Stop Soros” miatt. Ha az ítélet elmarasztaló lesz, jelentős pénzbüntetés lehet a következmény. De bosszúság fenyegeti Budapestet a migránsokkal szembeni bánásmód miatt, hiszen az unió szerint az elutasított emberek sokszor nem kapnak enni a tranzitzónákban. A jelentés felidézi, hogy az Európai Néppárt ősszel dönti el: tagja maradhat-e a Fidesz.  

Csehország tavaly mindössze 47 menedékkérelemnek adott helyt, további 118 kérelmező pedig átmenetileg, más jogcímen maradhatott, miközben a hatóságok 1701 esetet bíráltak el, ami a legmagasabb szám 2007 óta. - írja a Frankfurter Rundschau

A magyar és a lengyel kormány megsérti a jogállamot, Romániában és Szerbiában a korrupció megbénítja a gazdasági fejlődést, ám vannak fiatal, polgári reménysugarak, mint Hadházy Ákos is, akik a következő nemzedék bátor képviselőiként fellázadnak ez ellen. - írja a Die Welt

A cikk rámutat, hogy mostanában Kelet-Európát gyakran sötét színekkel festik le. Ezt nem lehet lesöpörni az asztalról, mint ahogy azt sem, hogy a PiS messze a legerősebb párt a lengyeleknél, illetve hogy Orbán Viktor 10 éve folyamatosan kormányoz. Ám közben gyakran kimarad a számításból, hogy mindenütt formálódik az ellenállás a populisták ellen, mégpedig a világra nyitott, polgári, liberális alapokon. Nem csupán pártok részéről, hanem mind inkább tartós alapot képeznek a parlamenten kívüli civilek is. Magyarországon aláírásokat gyűjtenek az EU mellett. A konzervatív lap 6 országból mutat be ilyen aktivistákat, akik menekülteket segítenek, tüntetéseket szerveznek, a korrupt hatalom ellen mozgósítanak, igyekeznek felnyitni a lakosság szemét. Közéjük tartozik Hadházy Ákos is, noha Magyarországon nincs akkora ellenállás a hatalommal szemben, mint másutt a térségben. Mindenesetre az ellenzéki politikus, a függetlenek egyik zászlósfigurájaként nagy feltűnést keltett azzal, hogy saját közlése szerint 680 ezer aláírással támogatta meg a követelést: a kormány csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. A munkában 20 ezren segítettek neki, bár a végén a listákat nem adták le a hatóságoknál, nehogy veszélyeztessék mindazokat, akik nevüket adták az akcióhoz. Így annak nem lett semmi következménye, Hadházy nem kezdeményezett népszavazást sem. Mégis reményt kelt ellenzéki körökben, hogy Magyarország azért változhat, előbb-utóbb.

Szelestey Lajos / nepszava.hu