h i r d e t é s

Égető napi gondok a KLIK működésében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Égető napi gondok a KLIK működésében

2016. január 19. - 09:08
0 komment

Talán nem mindenki van azzal tisztában, hogy miről szól a mozgalommá dagadt tiltakozási hullám a magyar közoktatásban. 

tisztabeszed.hu

Alig néhány óra leforgása alatt azonban két olyan is hír is felszínre került, ami tényleg azt sejteti, hogy valami nagyon nincs rendben.

A 444 arról ír, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ képtelen teljesíteni az iskolai szükségletek biztosítását. Egy Baranya megyei hírportál információi szerint ugyanis a tanszerekkel való spórolás jegyében egy pécsi gimnáziumban bevezették azt az intézkedést, miszerint egy tanár egy egész nap leforgása alatt maximum egy krétát használhat el az oktatás során. 

Szintén korlátozták a papír felhasználását is, így megfontolandónak minősítették az azonnali dolgozatok megírásának elhalasztását. A problémák mögött az új közbeszerzési törvény életbe lépését sejtik, amely ezek szerint nem várt nehézségeket hozott az iskolák életébe. Ezért egyes sürgős beszerzésekkel már nem is várnak a KLIK-re, hanem az iskolák saját alapítványukon keresztül próbálják megoldani a dolgot.

Talán még ennél is látványosabb eleme a központosított oktatás kudarcának az, hogy az Index szerint ideiglenesen be kellett zárni egy gyulai iskolának a tornatermét, mivel a málló vakolat, a penészes falak és a vizes linóleum miatt használata már nem biztonságos. Egy Békés megyei online hírportál részletesen is ír az ügyről, miszerint a gyerekek az eset óta a folyosókon, a lépcsőkön és az iskola egyéb közösségi tereiben végzik a testnevelés óra gyakorlatait, amivel óhatatlanul is megzavarják a termekben folyó tanítást.

Az ember néha megfogalmazza magában a kérdést, hogy vajon hány cikknek kell még születnie a témában, hogy a kormányzat végre észrevegye, hogy a közoktatás centralizációja nemhogy nem oldotta meg, sokkal inkább tetézte az iskolák problémáit.

 

sztarklikk.hu