h i r d e t é s

Egy hetes sztrájkot hirdetett az Audi szakszervezete

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy hetes sztrájkot hirdetett az Audi szakszervezete

2019. január 23. - 17:43

Egy hetes sztrájkot hirdetett csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig az Audi Hungaria Zrt. egész területére az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította az eddigi bértárgyalásokat - közölte az AHFSZ elnöke szerda délután sajtótájékoztatón Győrben.

Forrás: MTI Fotó: Krizsán Csaba

Németh Sándor elmondta, hogy a 168 óra alatt bárki csatlakozhat a gyár területén a sztrájkhoz, amely idő alatt a tárgyaló delegáció folytatja a megbeszéléseket.  

Amennyiben elfogadható ajánlatot kapnak a munkáltatótól, a sztrájkot beszüntetik

- tette hozzá.

Elmondta, hogy szeptember óta tartanak a tárgyalások a 2019. évi bérekről, és úgy vélték, hogy a bejelentés hatására lépni fog a vállalat és olyan megállapodás születik, ami minden munkavállaló számára elfogadható. 

Horváth Zoltán, az AHFSZ járműgyári elnökhelyettese felidézte, hogy idén január 14-én az érdekképviselet azért alakította meg a sztrájkbizottságot, mert eredménytelennek nyilvánította a tárgyalásokat. A hétnapos egyeztetési időszak alatt, január 18-án kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a gyár egész területén, amelyen több mint négyezer munkavállaló vett részt. 

A legutóbbi, keddi egyeztetésen a tárgyaló delegáció átadta sztrájkkövetelését ismét a vállalatnak, ami érdemben nem változott az előzőkhöz képest. 

A követelés tartalmazza, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban legalább egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt. 

Az Audi vezetése két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, majd január 17-én a korábbi ajánlathoz képest "közel azonos mértékű", új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek, amelyet a tárgyaló delegáció nem fogadott el. 

Nagy György, az AHFSZ járműgyári elnökhelyettese elmondta, hogy felmérések alapján a munkavállalók támogatják az érdekképviselet javaslatait, mindezek mellett szolidaritási nyilatkozatokat kaptak a wolfsburgi, az ingolstadti, a bolognai, a szlovák, a cseh és a lengyel gyárak érdekképviseleteitől is. 

Az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya az MTI érdeklődésére közölte, hogy a vállalat tudomásul vette a sztrájk tényét, felkészülnek az esetleges következményekre.

Az AHFSZ-nek mintegy kilencezer tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

(MTI)