Győrben az Audi keményen megfenyegette a szakszervezetet!
Ha teljesítik a béremelést, nem hoznak új modellt.
Az Audi Hungária Független Szakszervezet Sztrájkbizottságának felhívására dolgozók kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a sikertelen bértárgyalások miatt a győri Audi Hungaria Zrt. gyárudvarán 2019. január 18-án. Az érdekképviselet követelési tartalmazzák, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbért kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Forrás: MTI/Krizsán Csaba
Keményedik a helyzet az Audinál, a mai tárgyalás után sem közeledtek az álláspontok, jó eséllyel a szakszervezet végérvényesen visszadobja a cég ajánlatát. Soha nem volt még általános sztrájk a cégnél, most nagyon közel vagyunk hozzá!
A mai bértárgyalási forduló alkalmával ráadásul a munkáltatói oldal elengedhetetlennek érezte jelezni ismét a szakszervezeti tárgyaló delegáció felé azokat a nézeteit, hogy a munkáltatói oldal béremelési ajánlatainak kerete elérte a maximumot, továbbá előrevetítette azt a félelmét, hogy a járműgyártásban jelenleg futó modellek mellé egy a szakszervezet által követelt béremelési csomag esetleges elfogadása miatt nem érkezhet újabb modell, valamint annak is hangot adott, hogy a követelésünk veszélyeztetheti a motorgyártás jövőbeni darabszámait is.
MAGYARÁN KŐKEMÉNYEN MEGFENYEGETTE A SZAKSZERVEZETISEKET!
A bértárgyaló delegáció erre természetesen reagált és jelezte, hogy a szakszervezeti követelés elfogadásával - munkatársainkat végre megbecsülve - továbbra is tudná biztosítani vállalatunk megkérdőjelezhetetlen, prémium termelési mutatót.
A tárgyalás végén jelezte az AHFSZ bértárgyaló delegációja, hogy az egyeztetési időszak lejártáig is nyitott a tárgyalásokra és egy esetleges további időpontban természetesen szívesen leül a tárgyalóasztal mellé. Amennyiben az egyeztetési időszak lejártáig nem lesz érdemi elmozdulás a munkáltatói ajánlatban és nem születik bérmegállapodás, abban az esetben a holnapi napon a Sztrájkbizottság meghatározza a további lépéseket.
A munkáltatató tehát azzal zsarolja a szakszervezeteket, hogy ha nem fogadják el a bérmegállapodást, nem érkezik új modell a céghez. Azért ez nem semmi.
Mondjuk a Németországban élő dolgozóknak is ezt mondták volna?
Ami még pikánsabbá teszi a történetet, hogyan reagált például az IG Metall Wolfsburg a Facebook-oldalán a kialakult helyzetre:
Az Audi egy szükségtelen konfrontációba helyezi magát.....Teljességgel érthetetlen.....A nagy létszámú, nagy hatású figyelmeztető sztrájk ellenére sem halad a bérmegállapodás irányába a munkáltató a győri Audiban. A Sztrájkbizottság megalapítása után már csak holnap estig maradt idő, hogy a szakszervezettel megegyezzen.
Innentől kezdve már lehet akár általános sztrájk is, a kötelező 7 napos egyeztetés letelte után korlátlanul sztrájkolhatnak a dolgozók az Audiban. Ez akár lehet egy hónapos is, például február 1-jétől február 28-ig, vagy még tovább. Csupán a szokásos óvintézkedéseket kell megtenni, személyi-, vagyon-, környezetvédelmi szabályokat kell betartani.
A vállalat nem igazából adott új ajánlatot a dolgozókkal, erről is csak a belső felületeken kommunikál, ami viszont üzleti titoknak minősül. Ráadásul a munkavállalók szerint az Audi legutóbbi ajánlata még visszalépésként is értékelhető az azt megelőzőhöz képest, ezen fel is háborodtak a dolgozók.
Az Audi stratégiája annyi, hogy a tortát szeretné újraszeletelgetni, a munkavállalók azonban egész egyszerűen nagyobb tortát szeretnének. Az, miszerint a vállalat arra hivatkozik, hogy a beszállítóknál is a béremelést kell követni, igazából azt takarja, hogy vannak külső szolgáltatók, mint raktározás, logisztika, ahol gyakran nagyrészben az ár a döntő. Vagyis ott is kellene bért emelni, és ha ez átgyűrűzne, akkor az Audinak jóval több pénzbe kerülnének az alkatrészek, amit nyilván nem szeretnének.
A szolgáltatóknál is óriási probléma a bér, de ha látják, hogy az Audiban emeltek, akkor az ottani dolgozók is bátrabban fognak béremelést kérni. Gyakorlatilag ezzel az Audi is azt a magyarországi mítoszt védi, hogy mi vagyunk a legolcsóbbak.
A szolgáltatóknál is óriási probléma a bér, de ha látják, hogy az Audiban emeltek, akkor az ottani dolgozók is bátrabban fognak béremelést kérni. Gyakorlatilag ezzel az Audi is azt a magyarországi mítoszt védi, hogy mi vagyunk a legolcsóbbak.
Elértük az Audi szóvivőjét Mithay-Markó Juditot, aki annyit kívánt megosztani a külső nyilvánossággal, hogy az idei illetve a jövő évre vonatkozóan 10-10 százalékos béremelést tudnak ajánlani, az egyéb részletek nem publikusak.
Arra a kérdésre, hogy mennyiben tekinthető fenyegetésnek a cég modellszámra illetve motorszámra vonatkozó esetleges korlátozása, a szóvivő elmondta, a cég mindössze azt jelezte, hogy ajánlatukban elmentek addig a határig, ami az Audi megfelelő működését még biztosítja. Hangsúlyozta, hogy az Audi abban érdekelt, hogy mihamarabb megállapodás szülessen a szakszervezettel.
Holnaptól minden szem Győrre szegeződik, hiszen egy, a magyar munkavállalókat képviselő jól szervezett érdekvédelmi szakszervezet küzd meg a világ legnagyobb autógyártó csoportjához tartozó Audival.