h i r d e t é s

Egy kecskeméti panelba költözött Kocsis István és jó oka van rá

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy kecskeméti panelba költözött Kocsis István és jó oka van rá

2020. március 06. - 11:53

Néhány hónapja egy kecskeméti panellakásba költözött a több milliárd közpénz elsíbolása miatt elítélt egykori MVM-vezér, Kocsis István. Így nagyobb eséllyel kerülhet a város "vip"-börtönébe.- írja a nepszava.hu.

Átlagos állagúnak mondható, hatemeletes panelház Kecskemét belvárosában. A papírok szerint ennek harmadik emeleti, 33 négyzetméteres, egyszobás lakásába költözött decemberben Kocsis István, akit novemberben jogerősen öt év letöltendő börtönre ítéltek az általa 2005 és 2008 között irányított, állami MVM Magyar Villamos Művekből több mint tízmilliárd forint elsikkasztása és hűtlen kezelés miatt. Bár ma Magyarországon sok millió ember él hasonló körülmények között, a költözés Kocsis István eddigi életszínvonalában határozott törés. Eddig ugyanis a szintén kalandos előtörténetű, 2001-ben három gyereke által szakszervezetektől megvásárolt, sokhektáros, gondozott leányfalusi telek közepén magasodó, kastélynak is beillő kúriában lakott. 

A mérnöki doktorátusát fennen hirdető, az állami cégek kurzusfüggetlen jolly jokereként rendre zűrös ügyeket maga mögött hagyó Kocsis István végül MVM-es üzelmeibe bukott bele. A tíz éves büntető eljárás során kiderült: miután Kocsis Istvánt 2002-ben kinevezték az állami Paksi Atomerőmű élére, majd az ottani, radioaktív szennyezéssel járó üzemzavar után furamód az egységet tulajdonló MVM vezérigazgatója lehetett, az állami áramcsoport egymás után kötött felelőtlennek mondható szerződéseket szép beruházásokat-hozamokat ígérő, ködös, offshore-szerű cégekkel, több mint tízmilliárdtól megszabadítva az állami áramcsoportot. A Gyurcsány-kabinet 2008 márciusában érdemi indoklás nélkül elcsapta az MVM éléről. Ám néhány hónapra rá már a fővárosi tulajdonú BKV-t irányíthatta. Közben viszont az MVM-nél szembesültek a szerződésekkel, valamint az ígért beruházások, pénzek és partnerek eltűnésével. A feljelentést vádemelés, majd fordulatos bírósági eljárás követte. Bár az időközben hatalomra került Fidesz Kocsis Istvánt 2011-ben menesztette a BKV éléről, a sokáig az OTP-nél menedéket nyerő menedzser egyre közelebb került Orbán Viktorhoz. Így sokak szerint ő járta ki az oroszoknak eladott atomerőmű-bővítést is. Erre utalt, hogy Süli János szakminiszter meghívta 2017-es parlamenti beiktatására.

A büntetőeljárás erős mellékszálaként, Kocsis feljelentése nyomán addigra már arra is fény derült, hogy Kiss Ernő korábbi rendőr dandártábornok százmilliókért a felmentő ítélet elintézését ígérte nekik. Bár a kért összeg egy részét át is vevő Kiss Ernőt emiatt közel öt év letöltendőre ítélték, a főrendőr a bevonulás előtt néhány nappal elhunyt. Temetésén mások mellett az OTP Bank igazgatóságát 1997-1998-ban Kocsis Istvánnal együtt erősítő Pintér Sándor belügyminiszter is megjelent. Arról, hogy a kurzusnál most miként áll Kocsis szénája, ellentmondásosak a hírek. Miközben a belügyminiszter állítólag nehezményezi Kiss Ernő "halálba küldését", Orbán Viktor sűrűn emlegeti, hogy 1996-ban Soros György meg akarta venni az OTP-t. Ezt az állami tulajdonos képviseletében akkor úgymond Kocsis István akadályozta meg, elévülhetetlen érdemeket szerezve Orbán és Csányi Sándor OTP-vezér szemében.

Az első fokú kaposvári törvényszék Kocsis Istvánt először 2015-ben, majd a másod fok által elrendelt új eljárásban, két éve mindenesetre felmentette, élesen ostorozva az őt szerintük kipécéző ügyészséget. Tény: a MVM exvezére vezető szerepére, rosszhiszemű közbenjárására közvetlen bizonyíték nem utalt. Más kérdés, hogy a pénz később rendre a környezetében bukkant fel. Így például egy, a felesége nevén lévő brit offshore-cégben. Bár Kocsis Istvánné szerint aláírását meghamisították, jogerősen ő is két év felfüggesztettet kapott.

Az újrázó másodfok tavaly márciusban, az első fokkal szögesen szembehelyezkedve, a bizonyítékokat összességükben értékelve Kocsis Istvánt öt, a kedvezményezett offshore-ok egy része mögött fellelt egykori tanácsadóját, Szász Andrást pedig 3 év letöltendő börtönre ítélte. A Kúria novemberi jóváhagyásával az ítélet véglegessé vált. Kocsis, felesége és Szász - élve jogukkal - sem a másodfokú, sem a jogerős ítélethirdetésen nem jelentek meg. Sőt, miközben kettejük várta a behívót, kegyelemért is folyamodtak a köztársasági elnökhöz. Igaz, ennek sikerére megfigyelők egy lyukas garast se tennének.

Kutatásaink szerint Kocsis István a jogerős ítélet kihirdetését követően költözött a leányfalusi palotából a kecskeméti panelgarzonba. Az első látásra meghökkentő fordulat büntetőügyi szakértők számára érthető. A hivatalos szervek által soha el nem ismert, hallgatólagos szokás szerint ugyanis fehérkesztyűs nagypályásaink a viszonylag kényelmes, az argóban "parkettásnak" nevezett kecskeméti, Wéber utcai börtönbe kerülnek. A cellák többségét egy volt szovjet laktanya irodáiból alakították át. Eme szellemi bűnözőket úgymond így kímélnék a leginkább fizikai cselekmények miatt ülő, kigyúrt nehézfiúk társaságától. Kérdés, így elkerülhető-e a hasonszőrűek közötti összebeszélés. Itt tengeti napjait a csalási kísérlet miatt elítélt Mengyi Roland fideszes exképviselő is. 

A törvény szerint a szabadságvesztést lehetőleg az elítélt lakcíméhez legközelebb eső intézetben hajtják végre - közölte érdeklődésünkre a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP). Igaz, ebben más szempontokat, így például a telítettséget is figyelembe veszik.

Ennek fényében Kocsis István fura költözése máris érthetővé válik. A jelek szerint az igazságszolgáltatás kevéssé veszi zokon a jog kijátszásának erős gyanúját.

Kocsis István leányfalui és kecskeméti lakhelyeKocsis István leányfalui és kecskeméti lakhelye. Forrás: nepszava.hu

A nyilvántartások szerint a kecskeméti lakást december közepén Kocsis István egyik, részben a leányfalusi kúriát is birtokló fia, Kocsis Gergely András vette meg. Értesüléseink szerint a vevő Kocsis Istvánnéval együtt nézhette és vásárolta meg az interneten hirdetett lakás, lényegében lábon. Kocsis Istvánt viszont mindeddig nem látták a lakásnál. Állítólag azt adták be a környékbelieknek, hogy Kocsis orvos és Kecskeméten akadt dolga. A lakást hírek szerint 18-19 millió forintért vásárolták meg úgy, hogy az eladó a karácsony közeledtére tekintettel mintegy 300 ezret engedett. Ottjártunkkor mi se találkoztunk sem Kocsis Istvánnal, sem feleségével, sem a lakást birtokló fiával. Bár igyekeztünk a szomszédokat is körbekérdezni, mindenki elzárkózott. A Kocsis-lakás folyosóját elzáró ajtó betört biztonsági üvege mindenesetre már a börtönkörülményeket idézi. Igaz, szakértők úgy vélik, ha Kocsis Istvánt netán "eltávozásra" ki is engednék a börtönből, nem kap lábperecet és nem kell idejét állandó lakcímén vagy Kecskeméten tölteni.

Bár Kocsis István és Szász András feltehetőleg már megkapták börtönbehívójukat, értesülésünk szerint a tegnapi napig nem kezdték meg büntetésük letöltését.

Lapunk az érintettekkel igyekezett felvenni a kapcsolatot, sikertelenül.

Szász Andrásra zárt gyógykezelés vár

A kalandos múltú, 70 éves Szász András kegyelmi kérvényében állítólag egészségromlására is hivatkozott. A lapunk által e tárgyban hallott betegségtípusokat az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik - ismertette az általános szabályokat a BVOP. Az ottani körülményeket megfelelőnek ítélik. Szász András az ítélet alapján a bevonulástól számítva legkorábban két év múlva szabadulhat.

A napfény hiánya nem lesz gond

Kocsis István az ítélet szerint legkorábban büntetése kétharmada, vagyis három év négy hónap után bocsátható feltételes szabadlábra. Látogató bv-intézeten kívüli fogadása, kimaradás vagy eltávozás annak engedélyezhető, aki a büntetés egyharmadát - börtönben legalább hat hónapot - letöltött vagy akit átmeneti részlegre helyeztek - közölte megkeresésünkre általánosságban a BVOP. A kecskeméti "parkettás" lakóit egyágyas, jól felszerelt szobák várják, a többség napközben külső helyszínen dolgozik, a kantinban menüből választhatnak, szabadidejüket tévézéssel, számítógépezéssel, társasjátékokkal, biliárdozással, sportolással, angoltanulással, kertészkedéssel vagy a könyvtárban tölthetik; nyáron napozhatnak, egy év után hétvégente hazajárhatnak, az utolsó egy évet pedig nyomkövetővel akár otthon is tölthetik - értesült korábban a Blikk.

nepszava.hu