Egyetlen iskola sem maradhat kréta, eszközök vagy fűtés nélkül!
Tóbiás József, az MSZP elnöke a párt választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatóján elmondta: Magyarországon tovább növekszik a szegénység, drámai helyzetben van az egészségügy, összeomlott az oktatási rendszer és a kormány megfélemlítette a közigazgatásban dolgozókat.
Nem mi mondjuk, hanem a társadalom, ezért vannak tüntetések – tette hozzá.
Tóbiás József kifejtette: az MSZP választmánya elfogadott egy nyílt levelet, amelynek tartalma szinkronban van a magyar társadalom követeléseivel - helyi közösségekről szól, autonómiáról, szakmai minőségről, vagyis arról, hogy nincs szükség Klikre, viszont a kormány helyett a helyben élők szeretnének arról dönteni, hogy mi jó nekik.
Olyan törvényjavaslat benyújtására kérte fel a választmány a frakciót, amely már most biztosítja, hogy az az önkormányzat, amely képes rá, a helyi közösségekkel együttműködve visszavehesse az iskoláit.
Továbbá egy másik, a költségvetést módosító javaslatot is benyújt az MSZP, amely lehetővé teszi az intézményekben a minőségi oktatást, így egyetlen iskola sem maradhat kréta, eszközök vagy fűtés nélkül – jelentette ki a pártelnök.