h i r d e t é s

Eladják az SZFE épületeit és az Ódry Színpad megszűnik

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Eladják az SZFE épületeit és az Ódry Színpad megszűnik

2021. január 10. - 18:36

 

Eladják a Színház-és Filmművészeti Egyetem jelenlegi épületeit - tudta meg az ATV

Fotó: Erdős Dénes / Népszava

Az Ódry Színpad megszűnik, és helyette az Uránia Filmszínház lesz az egyetem játszóhelye, a kollégisták pedig már nem a Vas utcába fognak visszamenni.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetői az oktatás február 1-el történő újraindítására koncentrálnak. Mint írják, ez számtalan újdonsággal jár majd együtt, mert ahogy fogalmaznak a jogtalan blokád lehetetlenné tette a normális oktatást az egyetemen tavaly ősszel. Hozzátették azt is, hogy az egyetem polgárait és a nyilvánosságot is időben tájékoztatják majd  az újdonságokról, és arról biztosítanak mindenkit, hogy sem a hallgatók, sem az oktatók nem kerülnek rosszabb körülmények közé, sőt, nagy fejlődést fognak tapasztalni.

Azt már december közepén elmondták híradónknak a hallgatók, hogy az szfe.hu-ról tudták meg, hogy az adminisztratív munkatársak egy részét átköltöztették az Infoparkba. (atv.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s