h i r d e t é s

Elege lett a kiskereskedelmi üzletláncnak, hogy a multikat védik

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elege lett a kiskereskedelmi üzletláncnak, hogy a multikat védik

2017. november 06. - 07:35

Tizenhét évi tagság után a múlt héten kilépett a több mint 2300, hazai tulajdonban lévő boltot képviselő Reál üzletlánc az Országos Kereskedelmi Szövetségből (OKSZ) - értesült a Magyar Idők iparági körökből. 

Forrás: nagydontes.blog.hu

Mint a lap hétfői számában olvasható, a 340 milliárd forintot meghaladó éves forgalmával a piaci nagyvállalatok rangsorában ötödikként számon tartott cég vezetője azt kifogásolja, hogy az érdekképviseletnél túlságosan eltolódott a hangsúly a multinacionális áruházláncok javára, mégpedig politikai okokból.



Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezetője elmondta: a szövetség elnökségébe nem gyakorló kereskedők, hanem a multiláncok jogászai kerültek be az utóbbi időben, akik a külföldi érdekeltségű vállalatuk érdekeit tartják szem előtt a tárgyilagosság helyett.

Többször jeleztem a vezetőségnek, hogy nem értek egyet bizonyos dolgokkal. Az elmúlt 17 évben többféle kormány megfordult az ország élén, és tisztában vagyunk azzal is, hogy a kiskereskedelemben működő kisebb-nagyobb méretű, különböző típusú, hazai és külföldi vállalkozások sok esetben egymástól eltérő nézőpontból látják ugyanazt az ágazati problémát. A patinás szakmai szervezetnél mára viszont túlságosan egyoldalú lett az irány, politikai állásfoglalásként rendre a multikat védik, ami már vállalhatatlanná vált számunkra

- fogalmazott Kujbus Tibor.



A Munkástanácsok Országos Szövetsége szerint várható volt a repedés a kiskereskedelem rendszerváltás óta kialakult szerkezetében. (MTI) / portfolio.hu