h i r d e t é s

Elengedik a többmilliós parlagfűbírságot a csókosoknak a hatóságok

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elengedik a többmilliós parlagfűbírságot a csókosoknak a hatóságok

2018. február 07. - 13:47

Most már papírunk van róla, amit eddig csak sejtettünk: a legdurvább parlagfüves területek is szelektíven eltűnhetnek a hatóságok emlékezetéből és irattárából, ha a tulajdonos, vagy földhasználó befolyásos magánszemély vagy állami cég.

Forrás: 24.hu

Egyesületünk közérdekű adatigénylést indított több gyanús ügyben, hogy megtudjuk, miért nem történt intézkedés egy-egy parlagfűbejelentés után. Helyszíni jegyzőkönyvekre valamint a kiszabott növényvédelmi bírságok összegére kérdeztünk rá a Pest- és Nógrád Megyei Kormányhivataloknál, ám azt válaszolták, hogy ezekről semmiféle irat nem keletkezett. 

Az egyik ilyen esetben pl. 100 hektáros, sűrűn virágzó parlagfűállomány miatt a jogszabály szerint milliós bírságtételt lett volna köteles kiróni a hatóság, ám ez minden ezzel kapcsolatos jogszabályt áthágva, a magyar költségvetést megkárosítva a pénz a szabálysértő nagybirtokosnál maradt.

VIP tulajdonosok esetében elterjedt trükk a helyszíni jegyzőkönyvek adatainak (pl. a parlagfű borítás mértékének, a virágzási állapotnak) a nyilvánvaló meghamisítása is. Fazekas Sándor minisztersége óta évente 10-14 milliárd forint közvetlen veszteség keletkezik a szisztematikus ellenőrzések elhanyagolása miatt.

De ez csak a jéghegy csúcsa, mivel a felderítetlen parlagfüves területek által okozott egészségügyi, idegenforgalmi és gazdasági kár ennek a többszöröse.

Parlagfűpollen No Egyesület

os.mti.hu