h i r d e t é s

Élet a szemétdombon

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Élet a szemétdombon

2018. június 12. - 09:29

 

Ezek tényleg csodálják Orbánt - Teljes behódolás.

Szurcsik József grafikája - Forrás: Bruck András / Facebook

Már két hónapja élünk az újabb kétharmadban, de a gyászmunka csak nem akar véget érni. Mert nem is érhet. Hogyan is lehetne elfogadni, hogy egy normális, átlagos európai ország helyett egy bűnözők által uralt keleti szemétdombon vagyunk kénytelenek élni.
Vagy az talán normálisnak nevezhető, hogy csak a legfrissebb esetet említsem, hogy a sebtében visszavonult Lázár János elismerte, hivatali ideje alatt az lényegében nagytőkéssé válhatott az Orbán-rendszerben? Egyebek között egy osztrák iparmágnás üzleti partnere lett, lehetett, mert az ehhez szükséges „beugrót” állami hivatalnokként volt módja, na honnan?, a közösből kivenni. Mégsem egy rendőrautó várta, hanem egy vadonatúj BMW, amit nyilván azért vett, mert már nincs szolgálati kocsija. 
A szemétdombon az élet olyasmi, mintha élet volna, csak közben a nagy többség számára perspektívátlan. A parlamentbe bevackolt ellenzéki képviselők épp most panaszolták el, hogy bár már száz kérdést tettek fel, egyre se kaptak választ. Nahát, micsoda meglepetés! De akkor kérdezzük meg mi is századszor: minek ülnek ott? És mivel tudják, hogy a következő száz kérdésükre sem fognak választ kapni, az ő ténykedésük is rosszhiszemű és semmivel nem kevésbé gyalázatos, mint mondjuk Lázáré, vagy az őt futni hagyó igazságszolgáltatásé. 
Katasztrofális négy év vár ránk – ellenzék nélkül, törvények nélkül – teljesen kiszolgáltatva egy személy kénye-kedvének. Mindezek tetejébe lényegében média nélkül is, mert amit nálunk annak neveznek, az nem az. Tévéviták ellenzékiek és fidesznyikek között, beülés a diktatúra „sajtótájékoztatóira”, rádióinterjúk a kormány embereivel, információért kuncsorgás Kötcsén – csakhogy az abnormálist normálisként árulni nem újságírás. 
Mint péntek este is!  

Már két hónapja élünk az újabb kétharmadban, de a gyászmunka csak nem akar véget érni. Mert nem is érhet. Hogyan is lehetne elfogadni, hogy egy normális, átlagos európai ország helyett egy bűnözők által uralt keleti szemétdombon vagyunk kénytelenek élni.
Vagy az talán normálisnak nevezhető, hogy csak a legfrissebb esetet említsem, hogy a sebtében visszavonult Lázár János elismerte, hivatali ideje alatt az lényegében nagytőkéssé válhatott az Orbán-rendszerben? Egyebek között egy osztrák iparmágnás üzleti partnere lett, lehetett, mert az ehhez szükséges „beugrót” állami hivatalnokként volt módja, na honnan?, a közösből kivenni. Mégsem egy rendőrautó várta, hanem egy vadonatúj BMW, amit nyilván azért vett, mert már nincs szolgálati kocsija. 
A szemétdombon az élet olyasmi, mintha élet volna, csak közben a nagy többség számára perspektívátlan. A parlamentbe bevackolt ellenzéki képviselők épp most panaszolták el, hogy bár már száz kérdést tettek fel, egyre se kaptak választ. Nahát, micsoda meglepetés! De akkor kérdezzük meg mi is századszor: minek ülnek ott? És mivel tudják, hogy a következő száz kérdésükre sem fognak választ kapni, az ő ténykedésük is rosszhiszemű és semmivel nem kevésbé gyalázatos, mint mondjuk Lázáré, vagy az őt futni hagyó igazságszolgáltatásé. 
Katasztrofális négy év vár ránk – ellenzék nélkül, törvények nélkül – teljesen kiszolgáltatva egy szociopata kénye-kedvének. Mindezek tetejébe lényegében média nélkül is, mert amit nálunk annak neveznek, az nem az. Tévéviták ellenzékiek és fidesznyikek között, beülés a diktatúra „sajtótájékoztatóira”, rádióinterjúk a kormány embereivel, információért kuncsorgás Kötcsén – csakhogy az abnormálist normálisként árulni nem újságírás. 
Mint péntek este is! 
Vajon elképzelhető-e, hogy egy balkáni lánykereskedő szervezet fejét a sajtó olyan vállalkozóként méltassa, aki jelentős tételben exportál-importál, kereskedelmi hálózata pedig nagyvállalatokat megszégyenítően hatékony? Ki van zárva. Márpedig az ATV-s Simon András pont így méltatta Orbánt, pedig hol jön egy lánykereskedő veszélyessége egy diktátoréhoz. Aki a vendége volt, Paul Lendvai, átutazó, ezért érdektelen, de neki sem áll jól, amikor így magasztalja Orbánt: hallatlan a politikai érzéke, Európa erős embere, hallatlanul ügyesen pávatáncol.
Simon azonban a hazai médiaszíntér egyik ismert eleme, ráadásul elvben a veszteseket képviseli, de semmi jelét nem adta, hogy tudatában van ennek: ez szerencse vagy politikusi tehetség? A világ megy Orbán után vagy Orbán ráérez arra, hogy a világ merre megy? Orbán tehetséges, ügyes, elismerik. És miért nevezzük ezt szerencsének, miért nem lehet ez egy politikusi hihetetlen éleslátás? 
Ez az ócska, alamuszi lelkendezés ment negyedórán át, de hogy a hódolatuk tárgya micsoda tragédia az egész nemzetnek, azt egyetlen hangsúllyal, gesztussal, sóhajjal nem jelezte egyik sem. 
Immár teljes a behódolás, ezek tényleg csodálják őt.

 

Bruck András


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..