A világ legtakarékosabb falusi „igáslovai” immár 70 éve
Boldogi csettegők a lovakat, traktorokat pótolták egykor, de ma is üzemelnek…
Heves megyében a paprika termesztéséről és hagyományápolásáról nevezetes település Boldog község, mely "Palóc ország" és a Galga-vidék határán terül el. Az itt élők sikeres gazdálkodásának egyik legfontosabb biztosítéka a víz, melyből bőven van a vidéken. A kútfúróknak könnyű a dolguk, mert öt méter mélyen már víz fakad.
Boldogon Ciczka Gergő terményszállító csettegője
Boldogon Ciczka Gergő terményszállító csettegőjének a kereke
Boldogon Ciczka Gergő terményszállító csettegőjének a kormányműve
A felhozataláról "ősidők" óta a hazai MIA motorok hajtotta szivattyúk gondoskodtak. Szinte minden családnál-több száz darab- volt ebből az elnyűhetetlen motorból a faluban. A II. világháború a helyieket is súlyosan érintette.
Boldogon Ciczka Gergő terményszállító csettegőjének motorműködés leírása
Boldogon Ciczka Gergő terményszállító csettegője motorjának a táblája
Boldogon Ciczka Gergő fűrészes csettegője
Boldogon Ciczka Gergő fűrészes csettegője motorjának a táblája
Az igás állatállomány megcsappant, nem volt elegendő dolgos férfi kéz a földek megműveléséhez. Akkor jött az ötlet, hogy a frontvonal tovább vonulásával, a környéken fellelhető üzemképtelen hadijárművek vasszerkezeteit, fotóműveit, kerekeit felhasználva, a MIA motorokat beépítve, sok célra használható haszonjárműveket építsenek házilag, az ügyes kezű boldogiak. Ezek lettek ahogy a népi nyelv elnevezte őket, a csettegők elődjei. Számuk akkor még nem volt jelentős, mert sokan még a lovat részesítették előnybe. Évek múlásával, a szövetkezetek létrehozásával, a közösbe kerültek a nehezen megszerzett igásállatok. A háztáji földek megműveléséhez nem volt elegendő eszköz és szállítójármű. A 60-as évektől kezdődött a csettegők az "arany kora". Kalákában készültek a fészerműhelyekben az igénytelen négy kerekűek. A világ legtakarékosabb fogyasztású mezőgazdasági járművei, óránként csak fél liter gázolajat fogyasztottak. A 70-es években már mintegy száz darab volt belőlük a faluban.
Boldogon Petrovics Zoltán csettegőjének a motorját indítja
Boldogon Petrovics Zoltán csettegője
Boldogon Árvai József csettegője
Boldogon Árvai József csettegőjének lámpája
A sok célra hasznosítható csettegőkkel, földműveseket szállították a földekre, terményt a felvásárló telepekre, kisebb állatokat hordtak eladásra a vásárokba, szivattyúkat hajtottak, őröltek, daráltak, szecskát, fát aprítottak kihajtásukkal. Ha késében voltak a gazdák a reggeli miséről, olykor kéznél volt a csettegő hogy oda érjenek. Megtakarítva, feldíszítve, lagzis meneteket is színesítették jelenlétükkel. Az idők változásával, lehetőség nyílott a korszerű mezőgazdasági eszközök beszerzésére, melyek kiszorították a helyi MIA motor hajtotta"igáslovat". Ma is van még belőlük a fészerek alatt, csak nem közlekednek velük, csak néha sutyiba, a kertek alatt. Amit már kevesen vállalnak, lassú járműre kellene levizsgáztatni, adót fizetni. Ha nincs lepapírozva, a "közeg" ha igazoltat, keményen méri a csekket. Így múlik egy kor, és egy korszak, de a csettegők közül jó pár megmaradt. Közel hetven év múltán, a mai fiatalabb generáció némelyike, őseik emlékeit megőrzi, a hagyományápolás jegyében, mert ezt látták.
Szerző: H. Szabó Sándor (Címlap Fotó: Boldogon Ciczka Gergő terményszállító csettegőjének a kormányműve)