Elfogultsági kifogás
Szeretem, amikor Seres László magyarázza el, hogy Izraelben ne az utca döntsön az ország jövőjéről! És szeretem, amikor Tóta W (kizárólag) a DK-t mószerolja.
1./ Seres a HVG-ben („Alkotmány kidolgozása adhat esélyt a megoldásra Izraelben”) arról értekezik, hogy ne az utca döntsön az izraeli politikai berendezkedésről, hiszen demokratikusan megválasztott többsége van a Kneszetben a Netanjahu-kormánynak!
Ettől függetlenül az országnak Alkotmányra lenne szüksége -írja, hogy stabilizálódjon a helyzet, máskülönben Izrael ellenségei csak hátradőlnek, és isszák a kávéjukat, miközben az ország kettészakad.
Az Alkotmányt pedig tárgyalások útján lehet megalkotni. A kormánypártok és az ellenzéki pártok közti tárgyalások útján.
Vegytiszta álláspont, mely csak a tényeket hagyja figyelmen kívül, és burkoltan, árnyaltan, látszólag az alkotmányjog alapján állva takarja a szerző politikai szimpátiáját a kormányzó Netanjahu-kabinettel.
Kétségtelen, hogy demokratikus jogállamban a választásokon nyertes párt(ok) alakítanak kormányt, parlamenti többség birtokában.
Izraelben is ez történt. A hatmillió-négyszázezer választásra jogosult részvételével lezajlott választáson Netanjahu és (későbbi) koalíciós partnerei nyolcezerrel szereztek több szavazatot.
Matematikailag többség, Igen!
Feljogosítja-e a kormánykoalíciót egy ilyen minimális, elenyésző többség, hogy – senkivel sem egyeztetve – felszámolja az ország működőképes demokratikus állam berendezkedését, bezúzva, a parlamenti többség alá rendelve az igazságszolgáltatást, mely minden kontroll-szerepét/jogkörét elveszti a törvénykezés alkotmányossága felett, személyi összetételét pedig a kormánypártok határozzák meg?
Nem!
És akkor még nem beszéltünk a környülállásokról, melyekről az elméleti állásponttal takaródzó, és szemmel láthatóan a (szélső)jobboldali, büntetőügyekben elítélt, illetve magát fasisztának, homofóbnak minősítő, arabmentes Izraelt akaró koalíciós partnerekkel felspékelt kormányt, mondjuk így tiszteletben tartani óhajtó, minden módon legitimnek tekintő Seres mélyen hallgat!
Például a fentiekről, vagy arról, hogy milyen módon számolta föl (képviselőket felvásárolva) kétszer is a (korábbi) választásokon győztes ellenzék többségét Netanjahu, aki az igazságszolgáltatás elől menekül bele az ország létét veszélyeztető machinációiba.
Mellesleg Seres Úr, mint a tiszta jogtan élharcosa!
Hitlert is választások eredményeként emelték a kancellári székbe!
Legálisan?
Ha eltekintünk az atrocitásoktól, a megfélemlítésektől, a gyilkosságoktól, melyek a választásokat megelőzték – igen!
Ezen az alapon Hitlernek is joga volt fölszámolni a Weimari Köztársaság alkotmányos berendezkedését!
És interpellálhattak volna a liberálisok, a szociáldemokraták, a kommunisták a Reichstagban!
Ja? Akkor már koncentrációs táborban ültek!
De, megemlíthetném 1947 Magyarországát, és az arra következő kurzust is! Tiltakozhattak volna a Parlamentben a kisgazdák, a szociáldemokraták!
Ja, akkor már követ törtek Recsken!
Tiltakozhatnak a szivárványos ellenzék képviselő is a Knesszetben!
Akiket a nagyon demokratikus Jair Netanjahu, a velejéig demokratikus miniszterelnök fia nemes egyszerűséggel terroristának bélyegzett (Izraelben e szónak sajátos jelentősége van!), és akasztással fenyegetett meg, akár az apja büntető ügyében eljáró bírákat, ügyészeket, rendőröket, továbbá újságírókat. Ami lincselésre felhívásnak felel meg!
Seres további argumentuma: ne az utca döntsön!
Ezen az alapon 1789, 1848, 1871, 1905, 1917, 1918 is elvethető, elítélendő!
Seres és az elvbarátai szerint bizonyosan!
2./ Tóta W nyilvánosan gyűlöli a DK-t, és ennek gyakran hangot ad!
Most a HVG-ben „A nadrágba bújt soft power” címen esik neki Gyurcsánynak.
A helyzet az, hogy általában, mint minden elfogult, egyoldalú álláspontot képviselő embernek, neki sincs igaza!
(Vagy legalábbis, amit képvisel, az maximum és a lejobb indulattal is egyfajta szelektív igazság.)
Most viszont igaza van!
Gyurcsány belengette, hogy „nem feltétlenül támogatják Karácsonyt a főpolgármester-választáson. Még nem tudják, ő lesz-e a jelöltjük”.
A helyzet az, hogy jelen pillanatban Karácsony személye az egyetlen közös pontja a valaha volt, azóta (és messze nem kizárólag a DK hibájából, kedves Tóta W!) szennyes belharcokba merült ellenzéknek!
Tekintsünk most el attól, hogy Karácsony egy jelentéktelen párt élén, az MSZP és a DK által közösen dajkálva – így a foglyukként – lett főpolgármester, és számtalan ügyben kiszolgálta patrónusait (mondjuk elegánsabban: figyelembe vett az óhajaikat, mint például személyügyi döntésekben, Gy. Németh Erzsébet, Kálmán Olga, legutóbb Bősz Anett, mások, megélhetésiek), és, hogy független, szuverén politikusként aligha jellemezhető!
Tekintsünk el attól is, hogy számtalan rossz, kifogásolható döntést hozott (a Nagykörút kerékpárosítása, nem régen a beígért sebességkorlátozás, mint az illegális gyorsulási versenyek elleni adekvát áfium, most a felüljáró lebontása és mások)
Tekintsünk el attól is, hogy a (főleg a fővárosban feljövő) Kétfarkú Kutyák sem támogatják Karácsonyt, mely körülmény ellen a jeles szerzőnek egyetlen rossz szava, kifogása sincs.
Tekintsünk el mindettől, egyetlen oknál fogva: nincs más!
És ebben téved Gyurcsány! És emiatt van végső soron ezúttal igaza Tóta W-nek!
Pillanatnyilag nem létezik egyetlen szóba jöhető, akár csak megnevezett jelölt sem az ellenzék háza táján, aki megismételné Karácsony (bár valójában ő a soft power!) választási sikerét!
Ennyi a kínálat!
Nevezhetjük szegénységi bizonyítványnak is!
Mégis. aki az ő pozícióit gyengíti, az végső soron Orbán jelöltjének, feltehetően Vitézynek ágyaz meg!