Vekerdy Tamás sosem rejtette véka alá a véleményét az oktatási rendszerrel kapcsolatban. Mint mondta idén nyáron is, jelenleg

nem a világra nyitott embereket képezünk, holott évek óta tudjuk, hogy három dologra lesz szükség a jövőben: kreativitásra, kritikai érzékre és vállalkozókedvre. Ehelyett mi beszabályozott, füttyre indítható, fegyelmezett szolgahadat képezünk.

Többször is kifejezésre juttatta, hogy ellenezi, mi több “baromságnak” tartja az osztályozást, mondván: soha nem a tananyag a lényeg.

Vekerdy Tamás szerint az iskola tehet arról, ha az átlag műveltségi szint csökken, mert a tantárgyakból nem lehet művelődni. Abból lehet művelődni, tette hozzá, "ha a tanárnak a pórusaiból is Horatius párolog.”

Az új, idén nyáron elfogadott, a közoktatást tovább államosító köznevelési törvényről szólva Vekerdy Tamás azt mondta, szerinte "tévúton jár az egész magyar közoktatás, ha a gyerekek vagy a nemzet – hogy én is használjam ezt a szót, bár nagyon lejáratták – érdekét nézzük". (hvg.hu)

Vekerdy Tamás 1935. szeptember 21-én született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE jogi karán végezte 1954 és 1958 között. 

A jogi pálya nem vonzotta, így a Nemzeti Színházhoz került statisztának, emellett házitanítóskodott. Akkoriban kezdett el járni a Török Sándor köré csoportosuló társaságba, amelynek estjein az antropozófia atyjának, Rudolf Steinernek életműve volt a központi téma, akkor találkozott először a Waldorf-pedagógia módszereivel is. 1959-ben a Család és Iskola című lapnak lett munkatársa, közben elvégezte a BTK pszichológia szakát, ahol 1967-ben kapott diplomát. Diplomamunkáját a japán nó színháztörténet kiemelkedő alakjáról, Zeami mesterről írta.

Ádám Ottó a Színművészeti Főiskolára hívta óraadó tanárnak színészpszichológiát oktatni 1969 és 1972 között, emellett dolgozott nevelési tanácsadóban és részt vett Mérei Ferenc szemináriumain, ahol pszichodrámát, pszichodiagnosztikát tanult. 1982-től az Országos Pedagógiai Intézetbe, az Iskolafejlesztési Központhoz került, több tanulmányt írt a magyar iskolarendszerről.

Érdeklődése teljes egészében a személyiségközpontú Waldorf-pedagógia felé fordult, pályája további részében minden tudását és energiáját ennek hazai megismertetésére, elterjesztésére és oktatására fordította. Részt vett 1987-től 1991-ig Solymáron a Waldorf-óvoda és iskola megszervezésében, 1991-től pedig a nappali Waldorf-tanárképzés szervezője és vezetője. 1998 és 2002 között az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság elnöke volt, 1999-től a Pedagógus-továbbképzési Központ igazgatója.

Szakmai cikkei, tanulmányai több folyóiratban is megjelentek, sorra adták ki a gyerekekkel, iskolákkal foglalkozó könyveit. Szépirodalmi művei közül sikert arattak a Borisz és Gleb, a Jelenetek Rákóczi életéből, a Családom történeteiből, a Zsidó könyv és a Széchenyi című munkái is. 2003-ban Vekerdy címmel interjúkötetben vallott családjáról, pályájáról, a művészettel kapcsolatos élményeiről.

Munkásságát több díjjal is elismerték: 1996-ban az oktatáskutatóknak járó Kiss Árpád-díjat vehette át, 2000-ben Budapestért Díjat, 2006-ban Pro Scholis Urbis-díjat, 2014-ben Hazám-díjat kapott. 2018-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia címzetes tagjává választották. (MTI)