h i r d e t é s

Elhúzódó és mélyülő korlátozások jöhetnek Németországban

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Elhúzódó és mélyülő korlátozások jöhetnek Németországban

2020. november 23. - 06:22

A koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozások meghosszabbítását sürgette a német kormánykoalíció több vezető politikusa. Ausztriával és Csehországgal "rémisztgetnek".

A kép illusztráció! - Forrás: Euronews

A november 2-án bevezetett korlátozások az eredeti tervek szerint a hónap végén automatikusan megszűnnek. Angela Merkel kancellár és a tartományi kormányfők szerdán tárgyalnak arról, hogy miként folytassák a védekezést decembertől.

"Szembe kell nézni a tényekkel", amelyek azt jelzik, hogy "a zárlatot meg kell hosszabbítani, és el is kell mélyíteni" – mondta Markus Söder bajor kormányfő a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak.

"A hullámot megtörtük, de az új fertőződések száma sajnos nem csökken, az intenzív osztályok pedig egyre inkább megtelnek, és emelkedik a halálos áldozatok száma" – mondta a Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

Szerinte két-három hétig kell még fenntartani az alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedéseken – maszkviselés, távolságtartás, gyakori kézmosás, szellőztetés – túlmutató korlátozásokat, de legalább addig, amíg ötvenre nem süllyed a hét nap alatt regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma. Ez a mutató a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) legutóbbi, szombati kimutatása szerint 140,7-en áll.

"Ha most elveszítjük a türelmünket, és feloldjuk a zárlatot, minden kezdődik elölről, és végül még keményebb intézkedésekre lesz szükség, olyanokra, mint Ausztriában és Csehországban" – mondta a mindkét országgal szomszédos német tartomány miniszterelnöke.

Hasonlóan fogalmazott a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) részéről Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök, aki a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak azt mondta, hogy el kell kerülni az ország teljes lezárását, amihez nagyban hozzájárulhat, ha az eddiginél szigorúbban korlátozzák az emberek fertőzésveszéllyel járó érintkezését.

A szövetségi szinten a CDU/CSU-val kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) több vezető politikusa is a határidő meghosszabbítását sürgeti. "Minden amellett szól, hogy egy ideig még fenn kell tartani a korlátozásokat" – mondta a Bild am Sonntagnak Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter.

Hozzátette, hogy a részleges zárlat miatt kényszerszünetet tartó vállalkozások bevételpótló támogatását is ki kell terjeszteni.

A lehetséges új szabályokról az SPD egy másik tekintélyes vezetője, Malu Dreyer rajna-vidék-pfalzi miniszterelnök elmondta, hogy "egyelőre nincs lehetőség semmire, ami nem megy maszkviselés nélkül", ezért december elején még nem állhatnak vissza a rendes működésre például a vendéglők és a szállodák.

Az RKI vasárnapi adatai szerint az utóbbi 24 órában 15 741 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-Cov-2). Ez bő ezer esettel kevesebb az egy héttel korábbi 16 947-nél.

Az új esetekkel együtt 918 269 igazolt fertőződést regisztráltak Németországban.

A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 138-cal nőtt, 15 741-re. A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) szombati összesítése szerint egy nap alatt 15-tel nőtt, 3630-ra. Nagyjából 60 százalékuk, 2098 beteg gépi lélegeztetésre szorul. A DIVI kimutatása szerint országszerte 27 958 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 6216 ágy szabad. (Infostart)