h i r d e t é s

Elon Musk apja azt mondja, hogy fia teljes karrierjét a smaragdbányájuk finanszírozta

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Elon Musk apja azt mondja, hogy fia teljes karrierjét a smaragdbányájuk finanszírozta

2023. április 24. - 06:08

Elon Musk egymillió Dogecoint ajánlott fel annak, aki bizonyítani tudja, hogy családjának smaragdbányája van – aztán a saját apja közölte, hogy bizony van.

apa és fia - Forrás: People

„Egymillió Dogecoint fogok fizetni a bánya létezésének bizonyítékáért” – tweetelte még korábban Elon Musk azokra a hírekre reagálva, mely szerint családja birtokában van egy smaragdbánya Zambiában. Erről az elmúlt hónapokban számos lap cikkezett, és a milliárdos a múltban el is ismerte, hogy léteznek.

Muskot saját apja majmolta meg, egy interjúban ugyanis arról beszélt: „Amikor ezt olvastam, elkezdtem gondolkodni: részt vehetek a versenyben? Hiszen én tudom bizonyítani, hogy létezik. Elon tudja, hogy igaz. Minden kölyök tud róla”.

Hozzátette, hogy „Elon látta a smaragdokat a házamban. Tudta, hogy ezekkel kereskedek”. Arról is beszélt, hogy fia arra gondolhatott: az egész bánya egy „asztal alatti” ügylet volt, és az résztvevők nagyon ügyeltek rá, ne legyen nyoma annak, hogy drágakövekkel kereskednek.

Errol Musk hozzátette, hogy az innen származó pénzből tudott fia az USA-ba költözni, és ennek a segítségével indította be karrierjét. Szerinte azonban nem kapott meg fia mindent egy ezüst tálcán, hanem komolyan kellett küzdenie azért, hogy a világ leggazdagabb emberévé váljon. (rtl.hu)