h i r d e t é s

Elsöprő többséggel elutasítja a bírói tanács Varga Zs. András kúriai kinevezését

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Elsöprő többséggel elutasítja a bírói tanács Varga Zs. András kúriai kinevezését

2020. október 10. - 08:55

A testület tagjainak túlnyomó többsége Varga Zsolt András kinevezése ellen szavazott.

Varga Zs. András - Fotó: MTI/Kovács Tamás

Megismerték Varga Zsolt András szakmai önéletrajzát, meghallgatták és kérdéseket intéztek hozzá, majd 1 igen, 13 nem szavazattal, tartózkodás nélkül úgy döntöttek, hogy "nem támogatják a Kúria elnökévé történő megválasztását" – közölte az Országos Bírói Tanács (OBT). - írja a hvg.hu

A testület, amely a vonatkozó törvények alapján nyilvánított előzetes véleményt a jelöltről, indoklásában azt írta: elismerik a Varga Zsolt András tudományos területen szerzett érdemeit, alkotmánybíróként és a legfőbb ügyész helyetteseként a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatásban szerzett tapasztalatát, valamint személyes kvalitásait és felkészültségét. A tagok számára meggyőző és megnyugtató volt, amit a meghallgatáson a jogegység, a bírósági szervezet tekintélye, a folyamatban lévő ügyekben az utóbbi időben tapasztalt nyilvánosan megfogalmazott kritikák közbizalmat romboló hatását illetően elmondott.

"Nem lehet azonban elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a jelölt korábban a bírósági szervezetrendszerben egyáltalán nem végzett ítélkezési tevékenységet, tárgyalótermi tapasztalattal nem rendelkezik, a peres ügyek és a bírósági igazgatás terén gyakorlati múltja nincs. A rendszerváltás óta kizárólag olyan személy töltötte be a Legfelsőbb Bíróság, illetve Kúria elnökének tisztségét, aki ezt megelőzően hosszabb-rövidebb ideig bíróként is dolgozott."

Az OBT emlékeztetett, hogy Varga Zsolt András jelöltté válását két közelmúltbeli törvénymódosítás tette lehetővé, ami „nem feleltethető meg annak az alkotmányos elvárásnak, hogy a bírósági szervezetrendszer csúcsára a más hatalmi ágaktól független, külső szemlélő számára is pártatlannak látszó személy kerüljön.”

A főbírójelöltet csütörtökön az Országgyűlés igazságügyi bizottsága is meghallgatta, és ahogy az várható volt, kilenc igen és két nem szavazattal támogatta a jelölését.

A kúriai elnök megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának titkos szavazatára van szükség.

Eddig Varga Zs. András néven szerepelt Varga Zsolt András 52 éves, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető professzora. Marosvásárhelyen született, a romániai forradalom időszakában bekapcsolódott a diákmozgalmakba. 1990 márciusában maga is ott volt az RMDSZ marosvásárhelyi székházának padlásán Sütő András íróval együtt, amikor a román tüntetők megostromolták az épületet és megverték az írót. Az eset után elköltözött Romániából, és Magyarországon tanult jogot.

Polt Péter legfőbb ügyész egyik legközvetlenebb munkatársa, 2000-2006 és 2010-2013-ban helyettese volt.

Korábban az ombudsmani hivatalban dolgozott. Bíró soha nem volt, ami nem csak azt jelenti, hogy nincs ítélkezési gyakorlata, hanem azt is, hogy nem járta végig a ranglétrát, és nem tapasztalta meg a független bírói létet.

Az Országos Bírói Tanács már szeptember 9-i ülésén jelezte, hogy ez utóbbi a legfőbb kifogása vele szemben, s egyben az új törvény megváltoztatását kezdeményezte. Varga az év végén távozó Darák Péter helyére kerülhet, aki szintén az OBT tagja. A szeptemberi ülésen ő sem látott kifogásolni valót abban, hogy bírói tapasztalat nélkül kerülhet valaki az ő székébe. (hvg.hu)


 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s