Elszigetelődés, kivonulás

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Elszigetelődés, kivonulás

2021. január 17. - 17:11

Egy hívő frissülését szolgálja, ha kivonja magát az evilág gondjaiból és gondolatait Allahban pihenteti meg.

„Kik hisznek, s kik szívei megnyugvást lelnek Allahra emlékezve, mert bizony, csak Allahra emlékezve lelnek nyugalmat a szívek!” (Korán 13:28)

A Jel vagy Csoda nem kívülről jön. Belül van, benn az értelemben, szívben és lélekben, a belső spirituális állapottól függően. Ha Allahhoz fordulunk, a világosság eljön. Ha nem, hát Allah nem erőlteti a Hozzá fordulást.

Ez a Zikr ذكر , emlékezés aminek elérését szolgálja a kivonulás és az elszigetelődés, az Azl عزل . Az elszigetelődés lehet fizikai, ami magányba vonulás, elzárkózás a többi embertől, ahol a hívő közvetlen kapcsolatot épít Istennel és lehet gondolati. Ez utóbbihoz nem szükséges fizikailag elszigetelődni, elég gondolatilag eltávolodni a többiek felszínességétől, tehát szívben távol lenni és eközben Allah közelségét keresni.

A Prófétát (béke reá) arról kérdezték, hogy mi a legdicsőbb hadisz (beszéd)? Ő így válaszolt: „Ha a többiek beszélnek, az ember dicsőítsen (magában).

A szív nyugalmának elérését és a kivonulást megkönnyíthetjük, ha négy feltételt teljesítünk: kevés beszéd, kevés étkezés, kevés alvás és az emberek társaságától való távolmaradás.

A kevés beszéd élesíti az elmét. Amíg a szó bennünk van, mi uraljuk az értelmét, de ha már kimondtuk, a szó uralkodik értelmünk felett. Sokszor magunk rohanunk szavaink után, fölöslegesen magyarázva azokat. A szónak éppolyan törvénye van, mint a pénznek, vagyoni gazdagságnak. Addig érezzük magunkat gazdagnak, míg semmink nincs. Ha gyűjtögetni kezdünk, átveszti az uralmat felettünk a pénz törvénye, ami folyamatosan a szegénység érzetét kelti bennünk és vágyat ébreszt a felesleges szerzésre. A szó törvénye ehhez hasonlatos. A túl sok szó sokszor nem erősíti, hanem koptatja a tartalmat, majd, ha tovább szaporítjuk, ki is olthatja az eredeti szándékot.

A kevés evést és alvást egyben tárgyalom. Bizonyított tény, hogy sanyarú helyzetben az agy befogadóképessége nő. Most nem tartós nyomorról beszélek, az teljesen más. Ha az ember nélkülözik, tipródik, hogy tudáshoz jusson, a megszerzett ismeret sokkal mélyebbre hatol, mint azé, aki után futnak és tálcán nyújtják felé a tudást. Az évezredes Iszlám egyetemek nem kényeztették el diákjaikat. Azoknak meg kellett küzdeni azért, hogy bejárhassanak és hallgathassák az egyes diszciplínák mestereit, sejkjeit. Arabul a diák és a koldus szó ugyanaz: Talib طالب .Ez nem csak a tudás megszerzésével, hanem tárolásával, felidézésével is így van. Az emlékezés is mélyebb, ha kevesebbet eszünk és alszunk.
Ami pedig a közösségi életből való kivonulást illeti, arra időnként szükség van. Az emberek társasága olykor felüdülést jelent, de van, amikor berángatja a lelket egy földi mocsárba, amire semmi szükség. Eltávolodással rájövünk, hogy az a földi mocsár valójában nem is létezik, mi magunk állítjuk elő azzal, hogy beszélünk róla, foglalkozunk vele.

Címkék: