h i r d e t é s

Én szégyellem magam a polgármesterem helyett!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Én szégyellem magam a polgármesterem helyett!

2015. június 22. - 11:35
0 komment

12 éves koromtól  23 éves koromig laktam a nyolcadik kerületben, és most újra itt lakom pár hónapja a barátnőmmel, és pár hét múlva már hárman leszünk. 

Tudom, milyen volt 10 éve józsefvárosinak lenni, amikor nem laktam itt, akkor is hetente többször erre jártam, és tudom most is, milyen. De amit a kerület honlapján most olvastam, az egyszerűen hazugság.

A Mátyás téren megtartott lakossági fórumon ugyanis állítólag a helyi lakók “főként a bevándorlók okozta problémákra (közterületi alkoholfogyasztás, hangoskodás)” panaszkodtak. Úgy tűnik, én a rosszabb képességű lakosok közé tartozom, és szerencsém is van, mert bár naponta megyek el a Mátyás tér mellett, a Baross utcára néző lakásom van, még nem találkoztam a hangoskodó bevándorlókkal. Ellenben a szemben lévő török henteshez járok, szoktam enni a kínai kajáldában a sarkon, és a nagyon jó külföldi termékekkel rendelkező török élelmiszerboltot se hagyom ki. Csak a szar árut forgalmazó CBA-t.

Aki a nyolcadik kerületi hangoskodás miatt aggódik, és ezt majdnem 12 év itt lakás után mondom, (József utca és Kálvária tér, tehát nem a Palotanegyed vagy a Tisztviselő telep), az költözzön a Jászaira a Morrison’s 2 mellé. Én ugyanis ott laktam, és áldom a békés józsefvárosi péntek és szombat estéket, amikor nyáron ki tudjuk nyitni az ablakot.

És nyilván nem arról van szó, hogy ne lennének legitimek egy világváros közepén a szórakozóhelyek, vagy ki kéne tiltani a szórakozni vágyó fiatalokat, inkább pont arról van szó, hogy meg kell tanulni együtt élni azzal, hogy van az embereknek egy elenyésző százaléka, akik leszarják a lakókat. Ez így volt, és így is lesz. Ettől függetlenül én nem azonosítanám se a fiatalokat, se a tősgyökeres magyarokat, se a bevándorlókat a Morrison’s 2 közönségének egy elenyésző, idióta részével.

Úgyhogy mint józsefvárosi lakos, szeretném megkérni a mélyen nem tisztelt polgármester urat, hogy szedje ki ezt a bevándorlós kitételt abból a polgármesteri beszámolóból. Ne használja fel a kerületet az undorító országos kampányára, ne ezzel jópofizzon a miniszterelnök úrnál.

Aki nem hülye, tudja, hogy nem a bevándorlók dorbézolnak a Mátyás téren, és valószínűleg valami házmester lelkületű ember mondta be ezt, mert látta az M1-en, hogy mindenről ők tehetnek. Sőt a legvalószínűbb, hogy az itt lakók arra használják  a köztereket, amire valók, ott találkoznak, és akár az is lehet, hogy volt egy két alkalom, amikor hangoskodva bebasztak éjszaka. Az van, hogy ez egy város része, és ezt el kell viselni. Mást is. Ha emlékszünk még, a kerület polgármestere egy kulturális esemény után jelentett fel helyi cigány gyerekeket, mert nem átallottak rárajzolni a drága betonra. Kemény környék lett ez a Mátyás tér.

Iszonyatosan szánalmas, ahogy kerületi és helyi szintre viszik le ezeket az országos témákat, és a helyi, egyébként a kerületnek nem kevés adót fizető, más kultúrájú emberek ellen uszítanak. Hogyan gondolja a kerület az itt lakó, itt élő, itt adózó bevándorló embertársainkat képviselni, ha a honlapjukon direkt ellenük uszítanak? Ettől biztosan nem lesz jobb a kerületben lakni.

 

kettosmerce.blog.hu (Címlap: Forrás: origo.hu)

Posted by SEJT on 2015. június 22.