h i r d e t é s

Ennyibe kerül most a jogosítvány megszerzése

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Ennyibe kerül most a jogosítvány megszerzése

2015. január 21. - 01:00
0 komment

Ennyibe kerül most a jogosítvány megszerzése

Majdnem minden évben történik valami változás az elméleti és gyakorlati felkészítés, valamint a vizsgák terén.

Utánajártunk, milyen teendőkkel jár, és mennyibe kerül manapság a B kategóriás jogosítvány megszerzése.

A jogosítvány-kiadás kérdése mindig is megosztotta a szakértőket, valamint az utca emberét, hiszen a társadalomnak az a célja, hogy valóban csak olyan személyek ülhessenek volán mögé, akik mind elméleti (KRESZ, elsősegély, az autó működésének alapvető ismerete), mind gyakorlati szempontból fel vannak készítve a forgalomban való közlekedésre, emellett tisztában vannak a rájuk nehezedő felelősséggel is (nem iszom, nem drogozom vezetés előtt, és nem döngetek százzal el az óvoda előtt). A 2015-ös feltételekről, tanfolyamokról és vizsgákról Melegh Tibor járművezető szakoktató látott el minket információkkal.

Elméleti oktatás

Az elméleti tanfolyamra jelentkezés feltétele, hogy a jelentkező betöltse a 16,5 éves kort, és legalább alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezzen. Ugyanakkor a KRESZ vizsgán való részvétel csak a 17. életév betöltése előtt 3 hónappal lehetséges, és orvosi alkalmassági is szükséges hozzá. Egy módosított rendelet szerint ugyanakkor az is elvárás, hogy az elméleti tanfolyam megkezdésének első napjától számítva egy éven belül le kell tenni az elméleti vizsgát, mert aki ebből a határidőből kicsúszik, az elölről kezdheti az egész tanfolyamot! Az elméleti oktatásra kötelezően 28 tanórát szabtak meg – ezek 45 percesek –, ebben benne van a szerkezeti és üzemeltetési ismeretek (régebben műszaki néven futott), a járművezetés elmélete, valamint a KRESZ. A tanfolyam ára teljesen változó, az adott autósiskolától függ, nagyjából 20 ezer forintra tehető. Maga a vizsgadíj fix, 4600 Ft, bukás esetén természetesen ismét ki kell fizetni.

Életszerűbbé tették a kérdéssort

A vizsgázás teljes mértékben számítógépen történik, és 55 kérdést tartalmaz. Ebből tíz 3 pontot ér, 45 pedig 1 pontot. Témaköri megoszlás szerint nagyjából 5 műszaki, 8-10 járművezetési elméleti, valamint 40 közlekedési alapismereti kérdéssel (különböző táblák felismerése, közlekedési szituációk megítélése) találják szembe magukat a vizsgázók, tehát. Melegh Tibor tájékoztatása szerint január elejétől frissítették, életszerűbbé tették a vizsgakérdéseket, most már nem csak egy szimpla rajzolt szituációt láthatnak a jelentkezők, hanem digitális fotók is segítenek egy-egy helyzet helyes megítélésében.

Gyakorlati felkészítés

A rutinvizsgát már egy ideje megszüntették, de ez nem azt jelenti, hogy az oktató egyből kizavarja szegény delikvenst a városi forgalomba, természetesen az alapoknál kezdődik a tanítás. Annyi változás történt az utóbbi időben, hogy nem elég a minimum 30 tanóra – ezek már 50 percet jelentenek –, annak a feltételnek is meg kell felelni, hogy a leendő vizsgázó legalább 580 kilométert vezessen, mielőtt tanúbizonyságot tenne tudásáról. Az oktatónak tehát az óra előtt és végén rögzítenie kell a kilométerórát, amit a tanuló aláírással hitelesít. Bár az interneten fellelhető információk szerint sok oktató nem ért egyet az 580 kilométeres szabálymódosítással, Melegh Tibor szerint ez igenis jó ötlet, mert a leendő sofőr magabiztosabban kerülhet ki a forgalomba, és nagyobb rutinra tehet szert. Arra a kérdésünkre vonatkozóan, hogy a 30 óra elég-e mindenkinek, a szakértő a következő választ adta: „Aki korábban segédmotorozott, vagy akár csak számítógépes játékokon, például autóversenyeken edződött, az már előnyt élvez azokhoz képest, akik még biciklizni sem tudnak, vagy életükben nem hallottak arról, hogy mi az a kuplung, vagy sebességváltó. Utóbbi jelentkezők esetén jó néhány óra elmegy azzal, hogy megtanulják a tengelykapcsoló, sebességváltó helyes használatát, így nemhogy 30, hanem inkább 45-50 órás tanfolyamra van az ő esetükben szükség”. A gyakorlati órák ára is „szabadpiaci”, komoly eltérések lehetnek, de nagyjából belőhetjük a 3000 forintos óránkénti árat, így 30 tanóra esetén 90 ezerrel kell számolni. A gyakorlati vizsga díja természetesen központilag megszabott, 11 000 forint.

Elsősegély tanfolyam

A Magyar Vöröskereszt által szervezett felmérőt a gyakorlati vizsgát, tehát a jogosítvány megszerzését megelőzően bármelyik szakaszban le lehet tenni. A tanfolyam 16 órás (4×4-es leosztásban), ára 8000 forint körül alakul, maga a vizsga ára pedig 6850 forint.

Mennyibe is kerül a jogosítvány megszerzése?

Hát ez bizony nem lesz olcsó mulatság! Az elméleti oktatás 20 ezer, a vizsga 4600, ez összesen 24 600 Ft. A gyakorlati tanfolyam átlagára 90 ezer forint (30 órára nézve), a vizsga 11 000 forint, tehát az összesen 101 000 Ft. Az elsősegély tanfolyam 8000, a felmérő 6850, tehát a vége 14 350 forint és még számoljuk hozzá az egészségügyi alkalmassági 10 000 forintos árát. Az összes tétel összeadva 149 950-et ad ki, és akkor ebbe még nem számoltuk be a tankönyveket, valamint azt, hogy esetleg egyszer-kétszer megbukunk az elméleti vizsgán, és előfordulhat, hogy nem elég a 30 óra gyakorlat, hanem 40-re van szükségünk. Ezekkel a „buktatókkal” együtt a végösszeg máris elérheti a 190-200 ezer forintot. A szakértő tapasztalatai szerint 10-15 évvel ezelőtt is nagyjából kéthavi átlagkeresetet kellett rászánni egy jogosítványra, ez tulajdonképpen most sem változott.

 

mno.hu

{flike}