Ennyibe került a nemzeti konzultáció
Elég drágán indítottuk újra a gazdaságot.
5 milliárd 730 millió 758 ezer 371 forintba került az „Újraindítjuk a gazdaságot” névre hallgató nemzeti konzultáció – írta Facebook-oldalán Kassai Dániel XVIII. kerületi önkormányzati képviselő.
Az LMP politikusa a Miniszterelnöki Kabinetirodában nézte meg az ehhez kapcsolódó dokumentumokat, illetve azoknak egy részét.
A mappákban voltak azok a szerződések, számlák, amikből részletesen kiderülhetne, hogy amikor a magyar kormány „konzultálni” szeretne az emberekkel az tulajdonképpen mennyibe is kerül és mely cégeket bíztak meg ezzel. A korábbihoz hasonlóan csak azokat a dokumentumokat olvashattam el, amelyeket nem takar el egy A4-es fehér lap. Mondanom sem kell, hogy a legtöbb adat ilyen formában ki volt takarva.
Kassai elmondása szerint a médiakampány a New Land Média Kft. kapta meg a Miniszterelnöki Kabinetirodától. Az online hirdetések többek között az Azonnali, az Origo, a Pesti Srácok, a Blikk, az ATV és a Népszava internetes oldalán jelentek meg. A felsorolásban a nyomtatott sajtóból szerepelt például a Nemzeti Sport, a Bors, a Népszava, a Világgazdaság és a Kiskegyed is, de az elektronikus médiából feltüntették a Karc FM-et, a Retró Rádiót, a TV2-t, az RTL Klubot és a Dikh TV-t is. (24.hu)