Erőteljesen gyengülő fázisban van a Fidesz, véli Mellár Tamás
Szerinte a gazdasági válság döntheti be a kormánypártot.
Pécsen már idén győzhet az ellenzék a közgazdász-képviselő szerint.
Mellár Tamás szerint lesz Pécsen ellenzéki összefogás az őszi önkormányzati választásokon, de a közös polgármesterjelöltet nem támogatja. A város függetlenként megválasztott, jelenleg viszont a Párbeszéd frakciójában ülő országgyűlési képviselője úgy véli, jön majd egy gazdasági válság, ami átrendezheti az erőviszonyokat. A 24.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy szerinte a Fidesz ereje gyengül.
A közgazdász úgy véli, hogy Pécsen legyőzhető a Fidesz, mivel a város évek óta válságban van. Az öt legnagyobb ellenzéki párt itt meg is egyezett a közös lista állításában. Ötpárti polgármesterjelöltről külön fognak még tárgyalni, de az MSZP, a DK és a Momentum Péterffy Attila független polgármesterjelöltet támogatja. Péterffyt viszont Mellár Tamás nem támogatja.
– Mi akkor vesszük számításba Péterffy Attilát, ha aláírja a nyilatkozatot, hogy részt vesz az előválasztási procedúrán, és magára kötelező érvényűnek tekinti annak a végeredményét. Ha ő lesz az esélyes jelölt, akkor természetesen mindenki beáll mögé, ha viszont nem, akkor neki kellene visszalépnie az esélyesebb jelölt javára
– magyarázta.
Mellár Tamás elmondta, hogy van néhány ember, akiben lát lehetőséget, de megnevezni nem akarta őket. Személyes befolyását inkább arra használná, hogy javítson a város helyzetén, mivel Pécs 2014 óta 20 milliárdos adósságot halmozott fel. Ehhez nem Péterffy Attilában látja a megoldást.
Az interjúban szóba került, hogy Kósa Lajos már belengette, hogy az a város, amelyikben ellenzéki képviselő nyer, ne nagyon számítson pénzre.
– Mondhatnám példaként Szegedet. Mit tudtak csinálni? Hódmezővásárhely sem bukott meg, noha mindent megtesznek ezért. Ha lesz egy jó polgármestere ennek a városnak, akkor lesz sansza arra is, hogy ki lehessen kerülni az adósságspirálból, akkor is, ha nem barátságos a környezet.
És optimisták is lehetünk, hiszen nem biztos, hogy ezek a hatalmi viszonyok fognak működni ősszel is. A Fidesz igen erőteljesen gyengülő fázisban van
– felelte Mellár Tamás.
A beszélgetés során Mellár Tamás többször megkapta, hogy optimista. Például, amikor arról beszélt, hogy már a nála szelídebb akadémiai értelmiség is felismerte, hogy nincs hova hátrálni.
– És úgy tűnik, hogy Palkovicsék leálltak
– jegyezte meg a képviselő, miközben Palkovics László innovációs és technológiai miniszter épp az Magyar Tudományos Akadémia feldarabolását vezényli.
A közgazdász azt is mondta, hogy szerinte egyszer csak eljön egy pont, amikor robbanásszerű változások lesznek. Megjegyezte azért azt is, hogy sokszor tévedett már életében.