h i r d e t é s

Észak-Koreához hasonlította Magyarországot George Clooney felesége

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Észak-Koreához hasonlította Magyarországot George Clooney felesége

2018. december 07. - 06:54

 

Az emberi jogi ügyvéd szerint Donald Trump negatív hatása több autokrata rezsimben, köztük Észak-Koreában és Magyarországban is érzékelhető. - írja a hvg.hu

Forrás: CBS News

Soha nem került börtönbe annyi újságíró, mint napjainkban

- mondta az ENSZ egy csütörtöki rendezvényén Amal Clooney, a filmsztár George Clooney neje.

Az emberi jogi ügyvéd a Telegraph tudósítása szerint bírálta Donald Trumpot és politikáját, amiért az amerikai elnök korábban a sajtó munkatársait az emberek ellenségének nevezte. Clooney szerint Trump politikájának negatív hatása számos autokrata rezsimben érezhető, itt pedig példaként Észak-Koreát, Törökországot, valamint Magyarországot is megemlítette.

Clooney arról is beszélt, hogy nagyon sok ügyet látott, amikor az újságírókat kíméletlenül célba vették, hogy ne tudják megírni az igazságot, bírálni a mindenkori kormányt.


 

h i r d e t é s