h i r d e t é s

Eufemizmus

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Eufemizmus

2021. november 27. - 09:36

Az állam átveheti Bige László műtrágyagyárát – tudósít a HVG a Nemzeti Agrárkamara nevű Mussolini-féle korporációs műintézményre hivatkozással.

A kép illusztráció! - Forrás: Varga Judit Facebook oldala

Mindez egy, a műtrágyagyártással és forgalmazással foglalkozó szakmai szintű egyeztetésen hangzott el, melyre Bige Lászlót, a "műtrágyakirályt" egyébként meg sem hívták.

A kamarai elnök szerint "a gazdálkodók azt várják el, hogy a magyar műtrágya az országon belül maradjon, és ha a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa, Bige László úr így folytatja (műtrágyaexporttal és áremeléssel), akkor komolyabb állami beavatkozásra lehet szükség."

Ez az "átveheti" kifejezés, melyet a lap alkalmaz, enyhe, önmérséklő, szépítő, ártalmatlanító megfelelője a rokonértelmű einstandolásnak, államosításnak, lenyúlásnak, rablásnak.

(Uraim! Nem merjük nevén nevezni a gyermeket? Idézőjelbe is csak én teszem a szót! Miért?)

A fosztogatásnak, melyet Rákosi óta Orbán űz nagy kedvvel és elánnal, épületek, közterületek, műkincsek mellett kis- és nagy cégek erőszakkal elvételével. Tucatjával, százával. A legutóbbi ilyen nagyobb hal a debreceni Kartonpack volt.

(Ne is vessük össze a kettőt: Rákosi tényleg rendszerváltozást hajtott végre, ideológiai alapon vett köztulajdonba, mellesleg egy rommá vert, újjáépítendő országban minden üzemet és földbirtokot, nem pedig saját zsebre lopott el mindent, ami a szeme elé került.

De, ha már szóba került a múlt, Antallról se feledkezünk meg. Orbánnak az einstandolt, de állami tulajdonban maradt cégei élére helyezett sameszai Antall vállalati biztosai működésének rémképét idézik fel.

Akik – tisztelet a kivételnek – képzetlen, hozzá nem értő, politikailag megbízható alakok voltak – úgy is nevezték a kurzust, hogy az iktatók forradalma –, viszont a fosztogatás nagyon ment.

Majd, fölzsírosodva, am Block bezárták az egész magyar ipart.)

Orbán még csak nem is feltétlenül politikai tetszés-nem tetszés alapon fosztogat. Csak! mert kell! Ezért vagy azért!

Direkt saját zsebre, vagy az ágazat irányítását megszerezve (ami ugyanaz).

Ha meg még, mint Bige László esetében, az ellenzéket támogató tulajdonosról van szó, akire az adóhatóságot, a versenyhivatalt, a rendőrséget, Poltot is naponta rá lehet uszítani, akkor csak idő kérdése volt.

Amúgy is arról mantráznak, most éppen kivált Lázár, hogy a magyar agráriumot önellátóvá kell tenni!

Ahhoz pedig műtrágya is kell!

Amit mi akarunk kiosztani! Annak, akit kedvelünk!

Igaz ugyan, hogy itthon, szétverve a szövetkezeteket már (még Antall) felszámolták a mezőgazdasági gépparkot, ebek harmincadjára hagyták az öntöző-hálózatot, leépítették a feldolgozó ipart, az alma, a krumpli, a málna, az egres se terem meg, nincs, aki művelje, a parasztnak "nem éri meg", de akkor is önellátók leszünk!

Bármi áron! Jó drágán! De az kit érdekel?

A lényeg: a multik ne pofázzanak bele a dolgainkba! A külföldi bankok se! Brüsszel se! Az OLAF se! Az Európai Ügyészség se!

(Mellesleg, mint napi hír: Orbán egyik gráciája a három közül, Mager Andrea, most éppen tizenöt értékes állami tulajdonú ingatlant passzolt át Jellinek Gábor becses kezeibe, többek közt a MÁV-székházat az Andrássy úton, a siófoki Erzsébet szállodát, és egy patinás vérbeli ingatlant.)

Igaz ugyan, hogy két hónapi könyörgés után most éppen alázatosan visszakuncsorogtunk az uniós vakcina-ellátásba, melyből májusban nagy büszkén kiszálltunk, de ez a májusi akkor is bölcs döntés volt - Gulyás megmondta.

Hogy mitől bölcs, és mitől nem piramidális ökörség azt nem tudni. Ja, hát persze! mert a döntést Ő hozta!

(A krízist szokás szerint Orbán hepciáskodó önérzeteskedése állította elő, na meg az aggály, hogy Brüsszel ellenőrizheti az általa beszerzett vakcinák felhasználását, tehát nem lehet minden további nélkül lenyúlni és saját zsebre kereskedni vele, mint a lélegeztető gépekkel és a tesztekkel, maszkokkal)

Tehát azért néha-néha tán mégsem baj, ha Brüsszel ott áll a hátunk mögött, de ez csak a kivétel! Ha nagy szarba kevert minket a bölcs vezető, és elfogyott a tudomány. De, ezzel is gyengítjük! És egyébként meg persze dögöljenek meg cipőben!

A németek is! Amiért nekünk nem tetsző kormányt állítottak a rohadtak.

De, hát, huncut a német! Tudjuk! Máris hadat üzentünk nekik!

Pedig a szocdem-liberális-zöld kormány még létre sem jött. Nem számít! "Ellenségei ők a kelet-európai társadalmaknak!" Szijjártó megmondta!

Így! Standa pé!

Orbán személyesen is ráhangolódott az új kampányra: "nem a németek, hanem az ő hozzáállása megfelelő a járványban az életmentéshez".

Igaz, lakosságarányosan a legtöbb elhunytat produkáljuk szerte Európában, de mégis!

Igaz, eddig a CDU kormány, a barátunk intézte a járványügyeket, nem az új, de mégis!

Ilyen apróságok nem számítanak, ha hajlítjuk éppen a valóságot!

Hát kérem! Ezek után lehet azon csodálkozni, hogy az önkormányzatok adóemeléseit jövőre is befagyasztották?

Hogy visszatartják a tömegközlekedés fenntartására szolgáló, költségvetésben rögzített milliárdokat?

Nem! És csak üdvözölni lehet Karácsony ötletét, hogy a BKV járatain bemondják: a kormány bliccel és teszi lehetetlenné a cég működését.

Kérdem tisztelettel: ha Karácsony is kinyitja a száját, miért nem lehet az "átveheti" szót helyettesíteni, vagy legalább idézőjelbe tenni? Már a címben/az alcímben is!

Hogy a hülye, vagy a felületes olvasó is értse: itt nem normál ügymenetről, pláne megsegítésről van szó, hanem valami egész másról: zsarolásról, rablással egybekötött megfélemlítésről!

A másik grácia, Varga Judit jogállama szokvány napi működéséről.

Vajon miben sántikál most éppen a harmadik, Novák Katalin?

Címkék: 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s