Ez a Balkán, már nem az a "Balkán"
"Kívánok Magyarországnak ehhez hasonló »balkáni« állapotot."
Gostivar, albán határ menti macedón kisvárosban egy integrált oktatásban résztvevő 11 éves down-szindrómás kislányt szekáltak páran az osztálytársai, illetve néhányuk szülei petícióban nehezményezték hogy miért jár a gyerekükkel egy osztályba. (annak ellenére, hogy egész nap ped.asszisztens volt vele, és nem viselkedett zavaróan vagy fenyegetően)
Emiatt volt, hogy a folyosón kellett egyedül tanulnia, illetve a szülők bojkottja miatt más időpontban külön kellett órákra mennie mint a többieknek. Az ügyről tudomást szerzett az ottani Egyenlő Bánásmód Hatóság, illetve ombudsman is, a képen a balkáni állam reakciója: Az ország elnöke, Stevo Pendarovski kíséri reggel iskolába Emblát.
Az elnök elmondta: "Elfogadhatatlan azok viselkedése, akik korlátozni akarják egyes gyerekek jogait, különösen ha eltérő fejlődésű gyerekekről van szó. Nem elég ha csak ugyanazokat a jogokat élvezik, mint bárki más, de egyenlőnek és szívesen fogadottnak is kell érezzék magukat mind a tanteremben, mind az iskolaudvaron. Nekünk, mint államnak, és egyes egyéneknek is kötelességünk, hogy biztosítsuk ezt, amihez a kulcs csak az empátia lehet. .. Azért jöttem ide, hogy támogatásomról biztosítsam Emblát és családját, és hogy felhívjam a közvélemény figyelmét: a befogadás alapértékünk." (pretsedatel.mk) / Szepes Péter