h i r d e t é s

Ez a Bözsi néni nem az a Bözsi néni

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Ez a Bözsi néni nem az a Bözsi néni

2017. május 16. - 16:10

 

Bözsi néni rendőrt hív!

Bözsi néni - Forrás: mfor.hu

A pórul járt asszonynál azóta szintén tiszteletét tette Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció debreceni képviselője is, aki közösségi oldalán számolt be arról, hogy mit üzen az akaratán kívül celebbé vált idős asszony Orbánnak:

„Bözsi néni csalódott, és a pokolba kívánja azt a percet, mikor beengedte Orbánt az életébe. Ma meglátogattam Nagygécen, az elmúlásszagú településen, Bözsi nénit, aki végtelenül csalódott, hiszen elmondása szerint soha nem politizált, és csupán azért fogadta Orbánt, mert a távolról jött vendéget illik beengedni.

Az öltönyös urak azonban visszaéltek vendégszeretetével, és csúnyán meg is alázták. Már látja, ő csak arra kellett, hogy mutogassák, de segíteni bezzeg nem akarnak. Soha többet nem akar szóba állni politikussal, hiszen a „pesti urak” becsapták, hazudtak róla, kiforgatták a szavait, és összevágták a róla készült felvételt is.

Azt üzeni keserűen – kicsit általam is, – hagyják őt békén élni, és ha még egyszer feltűnik a környéken politikus, legyen az akár a miniszterelnök is, vagy bármilyen más „fontos ember”, hát rájuk hívja a rendőrséget!”

Az eredeti Bözsi néni:


 

h i r d e t é s