h i r d e t é s

"Ez a magyar Watergate-ügy" – A Képviselői Irodaházban hallgathatták le a Párbeszéd elnökségi üléseit

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

"Ez a magyar Watergate-ügy" – A Képviselői Irodaházban hallgathatták le a Párbeszéd elnökségi üléseit

2019. szeptember 29. - 15:22

Az elmúlt napokban, hetekben történ aljasságok a kampányban a Fidesz érdekeit szolgálják – mondta Szabó Tímea.

Felismerték és azonosították a Párbeszéd elnökségi tagjai azt a felvételt, amely a napokban szivárgott ki Karácsony Gergelyről, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltjéről – jelentette be Szabó Tímea.

A párt társelnöke szerint a felvételt összevágták, manipulálták és torzították, és ezek a Párbeszéd több elnökségi ülésén készültek. Szabó egyébként felismerte a saját kisgyermeke hangját is, aki rendszeres vendég az elnökségi üléseken. Az ügyet tovább bonyolítja, hogy ezek a beszélgetések kivétel nélkül a Képviselői Irodaházban zajlottak, amely kiemelt nemzetbiztonsági védelem alatt áll.

– Úgy tűnik, valaki vagy valakik rendszeresen hallgatják/hallgatták a Párbeszéd elnökségi üléseit, ezeket rögzítik, és nyilvánosságra hozzák. Ez pedig bűncselekmény – hangsúlyozta Szabó, hozzátéve: Karácsony Gergelyhez hasonlóan tiltott adatszerzésért feljelentést is tett az ügyben, a bűncselekmény büntetési tétele három-öt év is lehet.

Szabó azt mondta, a nyomozók feladata, hogy kiderítsék, ki hallgatta le őket, a párt és annak minden elnökségi tagja készen állnak segíteni a hatóságoknak, akár elektronikus eszközeiket is átvizsgáltatnák velük, sőt hazugságvizsgálatra is készek. Az ellenzéki politikus – miután putyini és erdogani módszerekről beszélt – kijelentette: a hangfelvétel, és az elmúlt napokban, hetekben történ aljasságok a kampányban a Fidesz érdekeit szolgálják. „Ez az ügy a magyar Watergate. A XXI. század eddigi legnagyobb botránya Magyarországon” – mondta.

nepszava.hu