h i r d e t é s

"Ezek az új fiúk egy pillanat alatt Orbán hátába döfik a kést, ha az az érdekük"

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

"Ezek az új fiúk egy pillanat alatt Orbán hátába döfik a kést, ha az az érdekük"

2018. szeptember 23. - 09:36

 

A magyar miniszterelnök lett Emmanuel Macron Gyurcsány Ference - vélekedett Török Gábor az ATV-nek és a Népszavának adott interjúiban.

Fotó: AFP

A politológus szerint Merkel és Macron ugyan az orbánizmust átemeli, de Orbán nélkül. Török továbbá úgy vélte, a kormányfő távolabb került az európai döntési pozícióktól és ezt egy új, szélsőjobboldali frakcióban már sehogyan sem kaphatja meg.

Török Gábor azt fejtegette az ATV Egyenes beszédben, hogy a magyar politikában nem fenyegeti semmi Orbán Viktor hatalmát, ezért energiáit már az európai színtérre fordítja. A politológus szerint Orbán az európai politikai vezetésben inkább az ellenzékhez tartozik, ezért eddig akaratát kevéssé tudta átvinni, viszont az a napirend, amit az elmúlt 3 évben képviselt, áthatotta az egész európai jobboldal gondolkodását.

"Orbán Viktor lett Macron Gyurcsányja a francia belpolitikában" - véli Török Gábor, aki szerint a francia elnöknek ilyen szempontból nagy szüksége van a magyar miniszterelnökre, mert a hazai politikai játszmájuknak lett a része. Ugyanez elmondható szerinte Merkelről is, aki szintén emiatt nem teheti meg nyilvánosan, hogy közeledjen Orbánhoz.

Ezzel kapcsolatban a Népszavának adott interjújában arra is felhívta a figyelmet, hogy a "Macron-jelenség" Orbánnak problémát is jelenthet. Török Gábor szerint a magyar miniszterelnök tudja, hogy az a politika, amit Macron követ, életképes és számára veszélyes.

A politológus úgy látja, a fentiek miatt kulcskérdés, hogy a Fidesz bennmarad-e hosszútávon az Európai Néppártban.

A Fidesz ma már mást szeret és a Fideszt is más szereti, így ennek a kapcsolatnak vége.

Ennél már nem lehet feszesebb a húr

Török Gábor az Népszavának adott interjújában szintén az Európai Néppárthoz (EPP) fűződő kapcsolatot elemezve úgy vélte, a húr ennél feszesebb nem lehetne, már nem Orbán Viktor a kulcskérdés ebben a történetben. "Ő nem tud és láthatóan nem is akar változtatni a politikáján" - jegyezte meg a politológus, aki egyúttal azt sem hiszi, hogy Orbán gesztusokat fog tenni, ennek már nem is lenne jelentősége.

Török szerint a történtek azt erősítik, hogy a Néppárt vezetői eljutottak arra a pontra, hogy "egy Orbán nélküli orbánizmus szerencsésebb a Néppárt számára". Vagyis

az Orbánizmus nyert, Orbán Viktor nem

- mondta Török Gábor a Népszavának. A politológus továbbá úgy vélte: Orbán maga az európai döntési pozícióktól távolabb került. Az EPP-ben volt a magyar miniszterelnöknek döntéshozatali befolyásolási szerepe, de ez Török szerint egy szélsőjobboldali frakcióban ez már sehogyan sem lesz meg.

Orbán egy ilyen új pártcsoportban még a minimumát sem várhatja el annak, amit az EPP-ben hosszú időkön keresztül megkapott, például azt, hogy akkor is támogatták, amikor nem értettek vele egyet.

Ezek az új fiúk egy pillanat alatt a hátába döfik majd a kést, ha az az érdekük

- vélekedett a Népszavának Török Gábor.

Nincs, aki Orbán nyomába érne

Az ATV Egyenes beszédben a magyarországi helyzetről szólva Török Gábor azt mondta, az a hit és tudatosság, amivel Orbán részt vesz a politikában, páratlan, nincs az elmúlt három évtizedben olyan, aki ebből a szempontból a nyomába érne. A miniszterelnök politikai hatalmát semmi nem fenyegeti, egyetlen gyenge pontja az idő lehet.

Az a hatalomgyakorlás, amit létrehozott, az személyhez kötődik. Személybe vetett hiten alapuló politikai konstrukció - magyarázta Török az ATV-ben, aki szerint az ilyen addig működik, amíg ez a személy ebben a formában ezt be tudja tölteni, mert magát a struktúrát lehetetlen örökíteni.

Az első lépés ezért nem az ellenzék kezében van, hanem az idő vasfoga tudja megtenni, vagy ha a kormányoldal tud olyat hibázni

- válaszolta az ATV-ben arra a kérdésre, milyen esélyei vannak az ellenzéknek felborítani a mostani helyzetet.

Megbuktatható

A politológus a tévéinterjúban arról is beszélt, hogy ha a választók akarják, akkor megbuktatható a jelenlegi rendszer, mivel az intézményi struktúra szerinte teljes mértékben demokratikus, ezért adminisztratív, intézményi gátja ennek nem lenne, csak a személy és a hatalomgyakorlás módja szokatlan. Ennek ellenére az elemző úgy látja, az emberek még jó ideig nem fogják akarni a változást. (napi.hu)


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..