Az állami szerencsejátékcég önként a filmügyi kormánybiztos magánvállalkozásának ölébe dobja a kaszinóbizniszt.

A nagyvárosi önkormányzatok akár súlyos eladósodás árán is közvilágítás-modernizációs projekteket rendelnek a miniszterelnök vejének vállalatcsoportjától. A kormánypárti frakcióvezető patronáltjai befektetés és kockázat nélkül keresnek milliárdokat a letelepedési kötvények árusításával. A hasonló példákat órákon át sorolhatnánk – mintha a közvagyon magánzsebekbe vándorlása lenne a magyar politikai rendszer működésének nyilvánvaló célja és értelme.

A minapi rádióműsorban (nem a Kossuthon) a riporter azzal indokolta a politikaközeli vagyongyarapodásokat övező közönyt – a téma természetesen érdekes, de utcakövet még senki nem szedett fel miatta –, hogy úgymond beáraztuk már a politikusainkat: tudjuk, hogy nem tiszta a kezük, maximum arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit hazudnak róla. Mert lopnak, valóban, de azért kevesen vannak tisztában ennek nagyságrendjével.

Azzal például, hogy – bár a csapokat állítólag már 2010-ben elzártuk, időközben komplett stratégiai ágazatok és bankok kerültek magyar tulajdonba, a közbeszerzéseket pedig rendre a mieink nyerik – a pénzkiáramlás tempója (az országot elhagyó és svájci, luxemburgi, kajmán-szigeteki számlákon landoló pénz mennyisége) az MNB adatai szerint egy leheletnyit sem csökkent, mióta újra „nemzeti” kormánya van az országnak.

Azzal sem vetettünk még számot, amit a hétvégi tüntetés egyik szónoka fogalmazott meg nagyon plasztikusan: azt mondta, hogy még az unokáink is fizetni fogják Orbán unokáinak a paksi számlát, de valójában arról van szó, hogy megteremtődik a szemünk előtt egy új tulajdonosi osztály, és a látszólag a semmiből keletkező vagyonok forrása mindig a „közös”, a gazdája pedig minden esetben olyasvalaki, aki jóban van Orbánékkal. (Utoljára az ismert pornómilliárdosnál vetődött fel, hogy nem a politika segítségével gazdagodott meg, őt épp most szedi ízekre az adóhatóság.)

Mi pedig, akik ezt a vagyontömeget előállítottuk és napról napra újratermeljük – a munkánkkal, a tudásunkkal, azzal, hogy még mindig itt dolgozunk, és itt adózunk –, berendezkedhetünk arra, hogy generációkon keresztül ennek az új osztálynak a tagjait és leszármazottait fogjuk kiszolgálni.

Másik opció jelenleg nincs a kínálatban. Ahhoz, hogy az elsíbolt javak a trafikoktól a kikötőkig, a kaszinókoncesszióktól a gázimport profitjáig újra az államot és a közjót szolgálják, nem elég egy kormányváltás. Szigorú vagyonosodási vizsgálatokra, indokolt esetben vagyonelkobzásokra, céghálók és számlaforgalmak átvizsgálására, pártatlanul vizsgálódó bűnüldözőkre és olyan egyértelmű társadalmi igényre meg politikai akaratra lenne szükség, amelynek az elmúlt huszonöt évben a nyomát sem láttuk. Mintha még azt is ellopták volna tőlünk.

nol.hu

{flike}