Drága polgártársaim,

Alkotmánybíróság elnöke előtt, azóta elnöke vagyok minden állampolgárnak. De ez így csak formális értelemben lenne igaz, ami nem elég. Szeretném elmondani ebben az ünnepi pillanatban, hogy más, sokkal átfogóbb értelemben szeretnék minden állampolgár elnöke lenni.

Szakértelmet, érzékeny odafigyelést és egészséges civil érdeklődést kínálok. Értelmet, szívet és segítő kezet. Az eskütétellel vállalom az összes felelősséget, ami a közszolgálattal jár. Nem irányítani akarok, az embereket, Szlovákia polgárait akarom szolgálni. Az esküvel összhangban, melyet pár perce tettem le, a szlovák nemzet, a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok javát fogom szolgálni.

Felelősségként fogom fel a szolgálatot, amely iránt elköteleztem maga. Felelősségként a hatáskörök megfelelő, alkotmányos és következetes gyakorlásáért, de felelősségként valami törékenyebb iránt is, amin minden közhivataloknak igyekeznie kell. És ez a bizalom. Az állampolgárok irántunk érzett, az általuk megválasztott tisztségviselőkbe vetett bizalma, az intézmények iránti bizalom, a tudat, hogy a szabályok mindenkire vonatkoznak, a Szlovákiába, a hazába vetett bizalom. Szeretnék hozzájárulni a konstruktív együttműködéshez, nyugodt és tárgyilagos hangot megütni, a türelmet és az értékek iránti elkötelezettséget képviselni, azt, ami miatt a politikába beléptem. Megígérem, hogy mint eddig is, megpróbálok felülemelkedni a személyeskedő támadásokon, és nem elfelejteni, hogy nem ezek, hanem az emberek szolgálata miatt vagyok itt.

Megbízatásomat szabadon fogom gyakorolni. Anélkül, hogy bárki parancsára cselekednék. Az egyetlen parancs, amit államfőként tiszteletben fogok tartani, az Alkotmány, a köztársaság iránti hűség. A bizalmat, melyet önöktől kaptam, úgy értékelem, bíznak abban, hogy legjobb tudásom és meggyőződésem szerint fogok cselekedni.

A Szlovák Köztársaság és polgárai megérdemlik, hogy mindenki, aki a közigazgatásban dolgozik, a polgárokért dolgozzon, semmiféle más érdeket ne szolgáljon ki, bármelyik oldalról érkezzen is az igény. Ellenkező esetben nem érhetjük el, hogy Szlovákia olyan országgá váljon, milyen valóban lenni szeretne. Mert úgy vélem, a polgárok túlnyomó többsége azt akarja, országunk a lehető legjobb legyen.

Tisztelt jelenlévők, polgártársaim, amikor rólunk, Szlovákiáról beszélek, le kell szögeznem, hogy jóval erősebbek, életrevalóbbak vagyunk, mint gondolnánk. Nem kell messzire mennünk a múltban, elég megnéznünk, mit vittünk véghez az utóbbi harminc évben.

Bár nem mindenki örült Csehország és Szlovákia szétválásának, fiatal államunk fejlődéséért az egész társadalom felelősséget vállalt. A föderáció szétválását követően a Szlovák Nemzeti Bank devizatartaléka harmadára csökkent, de megbirkóztunk vele.

Húsz évvel ezelőtt drasztikus intézkedéscsomagot volt kénytelen elfogadni a szlovák kormány, hogy a gazdaság újra egyensúlyba kerüljön és a fejlődés fenntartható legyen. A munkanélküliségi ráta akkor tizenkilenc százalék fölött volt, de nem törtek ki lázongások - magához tért a gazdaság. Megbirkóztunk vele.

Szomszédaink – Csehország, Magyarország és Lengyelország – évekkel előttünk jártak az Európai Unió felé vezető úton, mégis velük egy időben lettünk az EU és a NATO tagjai. Közülük egyedül mi tartozunk az eurozónához. Megbirkóztunk ezzel is.

Néhány évvel ezelőtt azt kellett néznünk, ahogy az egyik közbeszerzést a másik után nyerik meg ismeretlenek tulajdonában lévő offshore-cégek. Ma törvényünk van erre, amely feltárja a vállalatok tulajdonosi struktúráit. Megbirkóztunk vele!

Tudósaink nemzetközi tudóscsoportok tagjai, nemzetközi mércével mérve is jelentős fejlesztéseink vannak. Társadalmunk aktív és érett. Segíteni tudjuk egymást, és a világban máshol is segíteni tudunk. Annak ellenére is, hogy az egyetemeink még mindig nincsenek a legjobbak között, a start-upoknak hiányzik a rendszerszintű segítség, a civilszervezeteket és az újságírókat pedig néha az állam és az államiság ellenségeinek tekintik.

Különösen nagyra értékelem a tényt, amely Szlovákia modern történelméhez vezetett. Azt, hogy az 1989-es rendszerváltás, az ország kettéválása és a többi jelentős változás is mind békésen, erőszak és zavargások nélkül ment végbe. Még azokban az országokban is, ahol hosszabb ideje demokrácia van, megtörténik, hogy az emberek dühösen vonulnak az utcára. Nálunk nem volt ilyen. A tavalyi demonstrációk is erőszak nélkül zajlottak le, és arra irányultak, hogy a közéletbe visszatérjen a tisztesség. Nem csak erre, sok minden másra is büszkék lehetünk. De nem mindenre. Ha olyan országot akarunk építeni, amilyenben élni szeretnénk, nyíltan ki kell mondani, mivel érhetjük ezt el, és mi az, ami akadályoz bennünket ebben.

Tisztelt vendégek, kedves polgártársak, országunk már tizenöt éve tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak. A szabad és demokratikus országok szövetségének. Olyan szerencse és kiváltság ez, amiről az előző generációk csak álmodhattak. Történelmünk során sokszor estünk a nagykatalmi politika áldozatává, voltuk birodalmak részei, ahol nélkülünk döntöttek rólunk. Az EU- és a NATO-tagság a novemberi forradalom utáni szabad választásunk eredménye. Nem is történhetett volna jobb dolog egy közép-európai kis országgal, mint az, hogy egy olyan közösség része lehet, melyet összeköt a gazdasági fejlődés, a szociális szolidaritás, és amely minden tagállamtól elvárja, hogy tiszteletben tartsa a nemzetközi jogi normákat. Az a tény, hogy az unió részei vagyunk, nemcsak jólétünkhöz járul hozzá, hanem nemzeti szuverenitásunk fontos hozadéka is.

Az Európai Unió a maga értékeivel az életterünk, a NATO pedig a védelmi és biztonsági pillérünk. Országunknak mindent meg kell tennie, hogy ez a tér, és tartópillérei megmaradjanak és megerősödjenek. A legnagyobb globális gondokat nem oldhatjuk meg egyedül. Csak a legszélesebb nemzetközi együttműködéssel lehetünk képesek rá. Az Európai Unió jelentősen hozzájárulhat ehhez, mert az országok közötti együttműködés és a nemzeti érdekek összehangolása a lényeg, és a közös jó záloga.

Európának és benne Szlovákiának tartósan az élen kellene járnia a globális fenyegetések elhárításában. Ilyen fenyegetés a klímaváltozás is. A Világbank becslése szerint 2050-re a klímaváltozás miatt 143 millió ember kényszerülhet elhagyni a hazáját. A globális klímaváltozás folyamatát le kell lassítanunk, majd megfordítanunk, ellenkező esetben végzetes következményei lehetnek Szlovákiára nézve is. Tudjuk, hogy egy világgazdasági válság kezelése nem csak tőlünk függ. De az csakis rajtunk múlik, hogy itt, Szlovákiában megváltoztassuk a környezethez való viszonyulásunkat. Ez pontosan az a lehetőség, amikor mindenki hazafi lehet, függetlenül attól, mi a politikai meggyőződése vagy melyik párt tagja.

Tisztelt jelenlévők, drága polgártársak, ha arról kell beszélnem, mi akadályoz bennünket abban, hogy az állampolgárok számára a lehető legjobbá tegyük Szlovákiát, elmondom azt, amit a legfontosabbnak tartok.

Bár 1989 novembere óta már harminc év telt el és sok minden jobb lett, az állampolgár méltósága még mindig nem az első és legfontosabb. Az emberi méltóság több dologból tevődik össze, és mindegyik más és más okból tartozik hozzá. Néhányat elmondanék.

A Szlovák Köztársaság alkotmánya leszögezi, hogy az emberek szabadok, egyenlőek és azonos jogok illetik meg őket. A valóságban ennek azt kellene jelentenie, hogy senki sem jelentéktelen és társadalmilag elhanyagolható, senki jogait nem lehet megrövidíteni. Ugyanakkor azt is kellene jelentenie, hogy senki sem lehet olyan fontos vagy befolyásos, hogy a törvények felett álljon.

Viszont immár túl sok ember gondolja Szlovákiában, teljes joggal, hogy nálunk ez nincs teljesen így. Egyre jobban érzik a társadalmi igazságtalanságot és ez két formában jelenik meg – vagy változást és tisztességes országot követelnek, vagy dühösek az egész „rendszerre”. Ez a düh sok tekintetben megalapozott, de az semmin nem segítene, ha ez a düh az egész társadalmon eluralkodna. A harag, amit az utóbbi időben orvosságként kínálnak itt, sokkal szörnyűbb, mint a betegség maga, amit gyógyítanának. Az elégedetlenséget úgy kell kordában tartanunk, hogy Szlovákia minden körülmények között jogállam maradjon – nemcsak az alkotmány értelmében, hanem a valóságban is.

Véget kell vetni annak, hogy olyan intézmények működnek, bennük, olyan emberekkel, akik nem tudják felszámolni a korrupciót és nem tudnak mit kezdeni az úgynevezett érinthetetlenek körével. Mert ez sérti az emberek alapvető igazságérzetét. Sikerült jókorát előrelépnünk az átláthatóság terén, de a felelősségre vonás ügyében nagyon lemaradtunk. Az átláthatóság csak az egyik eszköz, de az igazságszolgáltatást meg kell erősíteni a hatalom képviselőinek nem csupán látszólagos, hanem tényleges felelősségvállalásával. Jogvédő intézményeinknek sajnos nincs meg a kellő autoritásuk, nem bírják az állampolgárok bizalmát és gyakran nem tudnak ellenállni a politikai nyomásnak.

Az emberi méltóság nem pusztán jogi fogalom, anyagi oldala is van a méltóságteljes emberi életnek. Néha már-már túlzott örömmel nyugtázzuk, mint mondanak a statisztikák például a bérek emelkedéséről. Nem áll szándékomban kétségbe vonni ezeket az adatokat, de átlagolt képet tárnak elénk, és ez igaz az egyes emberekre és a régiókra nézve is. Örömteli, hogy emelkedik az átlagbér és dinamikusan növekszik a nemzetgazdaság, de még örömtelibb lesz, ha majd ugyanilyen dinamikusan növekszik azoknak a száma, akik a bérükből valóban tisztességesen meg tudnak élni. És ha ugyanilyen ütemben fog csökkenni azok száma, akik egymaguk, segítség nélkül képtelen kitörni a szegénységből. De kérem, ne tekintsük ezt csakis szociális kérdésnek. Ha egy keményen dolgozó ember – legyen az tanár, gazda, gyári munkásnő, orvos vagy nővér –, alig tudja eltartani a családját, közben pedig a gazdagok vagyoni helyzetéről olvas, miközben nyilvánvaló, hogy azt a vagyont nem szerezhették legális úton, akkor nem fog hinni az igazságszolgáltatásban. Ha pedig egy társadalomban nincs igazságszolgáltatás, az mindig társadalmi feszültséget szül és gyengíti a demokráciát.

Az emberi méltósághoz hozzátartozik az is, hogy mindenki – keresetétől, nemzetiségétől vagy etnikai hovatartozásától függetlenül – elérhető, megfelelő és színvonalas egészségügyi ellátásban részesüljön.

Minden jogkörömet ki fogom használni, hogy megbirkózzunk ezekkel a kihívásokkal és javítsunk a helyzeten. Érdeklődéssel várom az új törvényjavaslatokat, hogy azok a méltóságteljesebb életet, a környezetvédelmet és a kiegyensúlyozott, független hatalomgyakorlást segítsék elő. Szeretnék aktívan részt venni az igazságszolgáltatás rendszerszintű átalakítását célzó kezdeményezésekben. Kinevezési jogköröm pedig a garanciát jelenti önöknek arra, hogy csakis a legjobb szakemberek és kifogástalan személyiségek kerülnek pozícióba. Azoknak a hangja akarok lenni, akiket nem hallani. Nem azért, hogy kiabáljak, hanem hogy segítsek nekik.

Tisztelt vendégek, tisztelt polgártársak, Szlovákia sokszínű, változatos ország. Földrajzilag, nemzetiségi, kulturális és társadalmi szempontból is. Viszonylag kis területen annyiféle dolog találkozik itt, ami nálunk nagyobb országokban sem. Kezdve a természettől a hagyományokon át az életstílusokig. És ezalatt nem csak az eltérő városi és vidéki életmódot és a különböző élettapasztalatok által alakított életstílusokat értem. Gondolok itt a szüleinkre, akik megélték a háborút és utána az elnyomó kommunista rezsimet. Magunkra, akik átéltük a totalitárius rendszer összeomlásának euforikus időszakát és a demokrácia nem könnyű születését. Gondolok itt a gyerekeinkre, akik már szabad országban születtek, akik számára olyan természetes, hogy utazhatnak a világban, mint amilyen természetes volt a szüleink viszonya a földhöz, a természethez. Ha képesek vagyunk a családunkban tisztelni mindazt, amiben különbözünk egymástól, akkor társadalomként is képesnek kell lennünk erre. Tiszteljük az idősek bölcsességét, élettapasztalatát, de a fiatalok szabadságát és felfedezővágyát is. És persze a kultúrát, az alkotást, ami ehhez a szabadságvágyhoz társul és egyedi megnyilvánulása minden egyes generációnak.

Ne becsüljük alá ennek fontosságát. Az időseknek szükségük van az odafigyelésünkre, a megértésünkre, a fiataloknak pedig arra, hogy színvonalas iskolákban színvonalas oktatásban részesüljenek, lehetőséget kapjanak kreativitásuk megmutatására, az utazásra, az érvényesülésre. Kötelességünk megadni ezt nekik.

Le kell küzdenünk a társadalmi szakadékokat is, amelyek az elmúlt években egyre mélyültek a különféle nézeteket valló csoportok között. És amihez mi, politikusok is nem kis mértékben hozzájárultunk. A szakadékot a konzervatívok és a liberálisok, a város és a vidék, a régi és az új, a többség és a kisebbségek között.  A mássághoz, a más tradíciókhoz, eltérő tapasztalatokhoz és nézetekhez való viszonyulásunkat anélkül is ki tudjuk fejezni, hogy mások szabadságát korlátoznánk vagy a becsületébe gázolnánk. Ehhez elég pusztán annyi, hogy ne feledkezzünk meg róla, mindannyian egy nagy egész részei vagyunk, az emberek családjának tagjai. Elég nem megfeledkezni a hozzánk közel állók iránt érzett szeretetről, ami a sokféleség elfogadásán és tiszteletén alapszik.

Tisztelt vendégek, kedves polgártársak, a szlovák történelem tele van küzdelemmel. A saját nyelvünkért, a saját országunkért, az államiságért, a hit megmaradásért, a polgári szabadságért, az elismertetésünkért. Valamennyi harcunkat pozitív hazafiasság és társadalmi ébredés kísérte, és hozzájárultak ahhoz, hogy Szlovákia jobb legyen. Ma ismét ébredezik a társadalom – politikai és polgári szempontból ébredezik a sokszor láthatatlan, észrevétlen csendes többség. Minden spontán kezdeményezés örömmel tölt el, tegyük azt a szomszédunkért, a városunkért, a társadalomért. Külön örülök minden egyes embernek, aki hazatér külföldről Szlovákiába, és minden olyan kezdeményezésnek, amely a visszatérést akarja elősegíteni. Mert ez is egy ébredés, hogy hiszek az országban, az emberekben, és abban, amit közösen el tudunk érni. Ez nem csak az összefogásról szól, hogy valahogy átvészeljük a nehéz időket. Az ilyen pozitív hazafiassághoz büszkén csatlakozom. Meggyőződésem, hogy minden nap képesek vagyunk egy kicsivel jobbá tenni Szlovákiát. Képesek vagyunk!

A jobb Szlovákia felé vezető utat azonban nem lehet lerövidíteni. Ezt őszintén ki kell mondanunk, ilyen pillanatokban is. Ha el akarjuk érni, hogy egy jobb országban éljünk, az utat becsülettel végig kell járni, lépésről lépésre, az állampolgároknak, a lakosságnak, a társadalomnak is.

Nagyon szeretném, ha ez a mi közös utunk lenne. Hogy azoknak az embereknek az államfője legyek, akik már nekivágtak ennek az útnak, és azoké is, akik csatlakoznak hozzájuk. Hogy a Szlovák Köztársaság összes állampolgárának köztársasági elnöke lehessek.

Ďakujem. Köszönöm. Paľikerav. Ďakuju šumňi. Děkuji.

(tasr) / bumm.sk