h i r d e t é s

Farkasverem

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Farkasverem

2020. december 13. - 09:08

Orbán az EU-csúcs előtt: "mindent előkészítettem, már csak be kell mennem a farkasverembe!"

Forrás: Orbán Viktor / Instagram

Wolfsschanze. Hitler katonai főhadiszállása volt a kelet-poroszországi Rastenburg melletti erdőségekben. Orbán a folyamatos jobbra tolódása során törvényszerűen sodródott egyre szélsőjobbra, módszereiben és ma már nyelvezetében is egyre több a Hitlerre és náci rendszerére utalás.

Olyan nyelvi fordulat állt be, mely a kormányzati kommunikációban és az Orbán által tematizált köznyelvben a náci szófordulatoknak egy az egyben átvételével jár.

Az analógia a kormányzati gyakorlat és a tematizációs folyamat körében, annak eredményével együtt – példák sorával – Victor Klemeperenek sajnos nálunk, és különösen az ellenzék és szakértői által kevéssé ismert kitűnő, A Harmadik Birodalom nyelve című könyvéből: egyértelmű.

A belső árulók (már Trianonért is a budapesti szabadkőműves (értsd zsidó)-bolsevik (értsd: zsidó) nemzetvesztők összeesküvése és bomlasztása felel, hátba szúrták a fronton harcoló bajtársakat – szó
szerint megegyezik Hitler előadásával), a harc a (végső) győzelemig, a rasszizmus (migránsok, cigányok, alig leplezetten antiszemita felhangokkal: Soros) a gaz, dekadens, országunkra törő Nyugat – mind, mind Hitler és Goebbels szótárából.

Aztán: a saját bűnöknek az ellenzékre vetítése és ezzel az ellenzék kriminalizálása együtt jár nevetségessé tételével és megalázásával.

A cigarettacsempészésen lebukott (ráadásul mérhetetlenül ostobán védekező: "nem tudtam, valaki a kocsimba rejtette a cigarettát!) volt MSZP-képviselő ügye Menczer Tamás szerint azt bizonyítja, hogy az egész ellenzék, Jakab Pétertől Gyurcsányig cigarettacsempészésből gazdagodott meg. (Ráadásul őket szólította föl, hogy igazolják az ártatlanságukat! Kifordítva a kabát! Tegyen följelentést! A bűnösségüket kell bizonyítani! Ja, azt nem!) Az Orbán-karám mérhetetlen harácsolásáról persze nincs szó, ellenben az egész ellenzékre, annak általuk két legveszélyesebbnek tartott, leggyűlöltebb vezetőjére vetítik egy ostoba ügyeskedő ténykedését. Borkai lebukásából Wittinghof ügye lett, Szájer lebukása is az ellenzék (Donáth) perverzióinak hangoztatására adott alkalmat – persze rágalmakkal.

A nyelvezet színeváltozása természetesen csak követi a náci gyakorlatot: az ország militarizálása, a hadsereg totálisan fölösleges jelenléte a közterületeken és közintézményekben. A joggal való visszaélés, mint a rezsim általánosan használt módszere: a jogszabályoknak a céljukkal, rendeltetésükkel ellentétes átértelmezése. Az éjfél előtt, ünnepek előestéjén, hétvégéken benyújtott törvényjavaslatok, szervezeti változtatások, önálló
intézmények felszámolása, melyekre reagálni sincs idő. Ha pedig ez sem elég, az általuk hozott jogszabályoknak is negligálása, figyelmen kívül hagyása, illetve személyre szabása, mindez visszamenőleges
hatállyal is.

(Csak legújabb két példaként a "Tiborcz-adó" megakadályozása, az SZFE tanévének törlése. És a többi.)
Ez a joggyakorlat és jogértelmezés kétezer éves általános jogelveket köp szemen.

Az ellenzék meg csak hápog, és tehetetlenül, felkészületlenül kullog az események után. Nem csak az ő hibájuk. Még, ha leszámítjuk a rendkívül szűkre szabott mozgásterüket, van itt más is. Azért oly nehezen háríthatók a nácik cselekedetei, mert normális lelkületű, épeszű, minimális moralitással rendelkező ember számára az észjárásuk kiszámíthatatlan. Olyasmiket művelnek, ami másnak az agyában föl sem merül.

Ott volt például Goebbels, aki Drezda lebombázását nem elbagatellizálta, hanem, ellenkezőleg túlárazta az esetet, olyan infernóként, terrorbombázásként állította be a világ szemében, mely kétszázezer civil áldozatot követelt. Mindenki megdöbbent a szövetségesek barbarizmusán. Az amerikai közvélemény is. A németek rémtetteivel szemben ezen rágódtak. Maguk a németek se azzal foglalkoztak, hogy a német légelhárítás ölbe tett kézzel statisztált (mindössze hat gépet lőttek le a sok százból), és, hogy gyakorlatilag nem voltak óvóhelyek (a náci városparancsnok meg is lépett, nehogy agyonverjék). A bombázásnak – melynek katonai célszerűségéről, annak ellenére, hogy Drezda fontos ipari központ és közlekedési csomópont volt, ma is megoszlanak a vélemények – egyébként huszonötezer áldozata volt.

Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester vizsgálatot indított a Magyar Kedvezményhálózat Fejlesztő és Jogszolgáltató Kft. nevű céggel (az a cégbíró is megéri a pénzét, aki ilyen cégnévvel bejegyezte) kapcsolatban, mely a még fideszes kerületi vezetéssel 2019-ben kötött szerződést az úgynevezett Erzsébetváros-kártya elnevezésű szolgáltatás üzemeltetésére. Mely szerződést Niedermüller felmondta,
és hűtlen kezelés miatt feljelentést tett. Annak alapján rendőrségi nyomozás folyik a cég ellen.

A cég két hónap alatt se tudta megmondani, hogy milyen munkát végeztek negyvenhárom millió forint ellenében. Arra azonban volt eszük, hogy a cég nevét megváltoztassák, Niedermüller.hu Kft. névre, és lefoglalták a niederemüller.hu webcímet is. (A készséges cégbíró át is vezette a teljesen szabálytalan, a cég tevékenységi körére és a tulajdonosokra se utaló névváltozást.)

Mondjátok feleim! Eszébe jut ilyesmi, ilyen aljas trükk bárkinek, aki nem Orbán emlőin nevelkedett?