Fekete nyár, fehér nyár
Zöldült az Ördögkatlan
Október végén faültetéssel és ősbemutatóval köszöntek el a szervezők és a befogadó falvak a vírus-sújtotta 2020-as évtől. Nem hozott szerencsét nekik a 13-as szám: a 13. Ördögkatlan Fesztivált rendezték volna az idei nyáron, ám nem csak ezt, de a pótlásának szánt, őszi Ördögkatlan Napokat is el kellett hagyni a járvány miatt. De a települések lakói és a Katlan szervezői is vallják: "Mulatságnak lennie kell!", szóval nem hagyták annyiban. Beremenden, Nagyharsányban és Villánykövesden mintegy száz fát és gyümölcsbokrot ültettek el, hogy azok jövőre, a 14. Ördögkatlanban büszkén hirdessék, "Jövőnek lennie kell!". Boldogság volt látni, ahogyan a helyi nénik és bácsik, messziről jött, nosztalgiázó katlan-látogatók, ügyetlen, de elszánt szervezők, és persze kicsi gyerekek kicsi vödrökkel és lapátokkal mind szorgoskodtak, hogy a hárs- és juharfák, kőris- és ostorfák, mézalmácska- és vérmogyoróbokrok biztonsággal földbe kerüljenek.
És földbe került a két védnök fája is: egy fekete nyár Cseh Tamás emlékére és egy fehér nyár Törőcsik Mari tiszteletére. Kimondhatjuk: igazi közösségi esemény született, méltó a falvakhoz, méltó az eddigi 12 Ördögkatlanhoz. Utóbbit a spontán és személyes program is megidézte: Matta Lóri bábozott gyerekeknek-felnőtteknek, Kisgyörgy Kincső, nagyharsányi iskolás népdalt énekelt, a Faluturisták szokás szerint bolondoztak (és persze Etus is ültetett), Beck Zoli utcazenélt, hogy aztán a Szuhay Marci és Kiss Andor által megépített 13-as szám meggyújtásakor elénekeljen egy Cseh Tamás-dalt. Lobogott a tűz, földre hanyatlott a tizenhármas, és mindenki boldogan hallgatta: "Csönded vagyok…"
A zöld hétvége megrendítő lezárása volt a k2 Színház Béke című előadása. A Déryné Program keretében létrejött produkciót Benkó Bence és Fábián Péter írta és rendezte. Rozs Tamás zenész és a színészek Mozarttal és zsidó dallamokkal fűszerezték az előadást, melynek története Jézus születését és Heródes tébolyult válaszát mesélte el, amikor a békét hozó Megváltót csecsemők pusztulása követte. És mi elgondolkodhattunk azon, amire évezredek óta nincs válasz: miért nem tudunk békességben élni?
Azt reméljük, a k2 Békéjét látni fogjuk 2021 nyarán a Katlanban, mely reményeink szerint - ha csak öt napra is - a békét hozza közénk.
Találkozunk a 14. Ördögkatlan Fesztiválon 2021-ben!