h i r d e t é s

Feljegyzések a holtak házából

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Feljegyzések a holtak házából

2022. május 01. - 13:08

Nem értettem egyet Heller Ági nénivel, aki 2018 után felvetette: a baloldal fogjon össze a Jobbikkal! Igazam lett!
Nem értettem egyet Szelényi Ivánnal, aki már 2018-ban sem ment el szavazni! Igaza volt! Ez egy ellenzék?

A kép illusztráció! - Forrás: Flickr/Thomas

Az előválasztás első fordulójának zajos sikere után (ámbár mindenki elfelejtette, hogy ezen csak ellenzéki szavazók voksoltak!) a két forduló közt már megkezdődtek a machinációk, kiszorítósdik, a legocsmányabb módon.

A második forduló végeztével, melyben az MSZP és Karácsony által felfedezett és felkarolt Márki-Zay trónra emelése után (mely tranzakciót az LMP és a Momentum is támogatta), csendben elhalt az ellenzék kampánya, mely csendről csak a belső (pártokon belüli és pártok közti) pozícióharcok és helyezkedések zaja, meg Márki-Zay ilyen-olyan nyilatkozatai emelkedtek a fülek számára is hallható produkciókká.

Program? Pláne közös program? Hát az nem volt! Arra nem jutott idő!

Az ukrajnai háború pedig elmosta az ellenzék által felhánytorgatható kampánytémákat.

Győzelemre a reálisan gondolkodók nem számítottak.

De ekkora zakót az ellenzék még nem kapott!

Orbán hárommillió embert terelt a táborába, az ellenzék nyolcszázezer-egymillió szavazót vesztett.

Hagyjuk most figyelmen kívül azokat a körülményeket, melyek persze belejátszottak, a választási rendszer, a megvásárolt, megfélemlített szavazók, a médiafölény és társai.

Itt és most azonban másról, többről volt szó!

Az ellenzék nem tudott hiteles alternatívát felmutatni.

Amellyel legalább megszoríthatta volna az alkotmányos eszközökkel leválthatatlan kormánypártot.

A választás után pedig szép csendben folyt, folyik tovább mindaz, amiért az ellenzék, az amatőrsége mellet nem tudott jobb eredményt elérni.

Szél Bernadett, (Jobbik de vagy oda) Rig Lajos helyett ismeretlen niemandok kapják Karácsony, Dobrev és Márki-Zay mandátumát.

Gy. Németh Erzsébetekkel és Kálmán Olgákkal teli az ellenzéki széksorok (elsősorban a DK jóvoltából).

A már az előválasztáson vereséget szenvedett Ungár Péter frakcióvezető lesz. Az az Ungár Péter, aki az apja által a kilencvenes években az ÁVÜ szíves közreműködésével szerzett, és az anyja által tovább fialtatott milliárdokon ül, legutóbb, most éppen recessziós évet zárva ötszáz milliós osztalékot felmarkolva szólítgatja föl Mészárost, hogy adja vissza az ebül szerzettet a népnek!

Az előválasztáson példátlanul eltángált (3%) Fekete-Győr is frakcióvezető lesz!

Mivel Donáth Anna (azon kevesek egyike, akik nem nagyon tehetnek a vereségről, és az egyetlen, aki e felelősséget fel is vállalta, máris bejelentette, hogy nem biztos az indulása a pártelnöki címért, borítékolható, amit eddig is tudtunk: Fekete-Győr vagy hülyének és szenilisnek nézi a saját szavazóit, vagy nem érdekli, ha nem azok: nyáron megint ő lesz a pártelnök.

Ezzel a Momentumnak, mely Fekete-Győr nélkül (a DK mellett) relatíve nyertese a választásnak, vége!

Tóth Bertalan bejelenti, hogy a vereségre tekintettel nem kívánja jelöltetni magát a párt-társelnöki posztra. "Csak" frakcióvezető lesz!

A párt újjáépítése macerás dolog, sok munkával jár!

A Parlamentben elüldögélni – az egészen más! És jól javadalmazott állás, négy fix évre. Ha nem nagyon vadul be (ő nem szokott), akkor még bírságokra se számíthat.

(Más kérdés, hogy Tóth Bertalan személye a párt további túlélési esélyeit illetően se nem oszt, se nem szoroz, ahogy eddig se számított.)

Ujhelyi viszont bejelentkezett, hogy megújítaná a pártot!

Két kifejlet lehetséges: a./ már induláskor elkaszálják, b./ hagyják, hogy próbálkozzon és ezzel végső soron saját magát intézze el, mint előtte Gyurcsány, Mesterházy, Botka.

Túl nagyra nőtt fiúkák ezek egy szürke pártbürokrata apparátus számára!

Szabó Tímea bejelenti, hogy a vereségre tekintettel nem kívánja jelöltetni magát a párt-társelnöki posztra. Frakcióvezető lesz!

A remény tehát, hogy Tordaival párban ez a tehetséges és sok ügyet megharcolt leányzó végre megszabadítja a pártját a gyámkodástól, melybe Karácsony juttatta, ezáltal talán feljebb juthatnak, elszállt!

Hogy az elhatározása önkéntes vagy sem, nem tudni! Egy biztos: veszteség!

Mert most a pártépítés négy éve következne mindenkire!

Az, hogy bent ülnek a Parlamentben, személyesen-anyagilag fontos, egyébként annak tudatában, hogy csak díszletként szolgálnak ahhoz, hogy Orbán eljátszhassa: nálunk demokrácia van!

Imhol mindjárt az alakuló ülés! Hadházy ugyan jó előre kemény feltételt szabott a kormánypártnak öt pontban, általában a parlamenti munkáját illetően, mely feltételeket a kormánypárt pillantásra sem méltatott, nem hogy reflektált volna rá, és ezután nem is esett róla szó Hadházy részéről sem (mi a blama, ha nem ez?), de ő az alakuló ülésen nem vesz részt!

Annak ellenére, hogy Hollik, látva az ellenzék, főként a Momentum hezitálását az ügyben, bármiféle jogszabályi háttér, rendelkezés nélkül, ex has bejelentette, hogy nem kaphat parlamenti tisztséget az, aki nem vesz részt az alakuló ülésen! Mert ezt ő így látja jónak, és nálunk demokrácia van!

Erre az összes párt közölte, hogy jelen lesz!

Mégis csak jó pénz az!

A Momentum volt a legravaszabb! Bojkottál, de az eskütételre bemegy! Bojkott, ami nem bojkott!

Hát kérem! Ez a szint! Ilyen ócska trükkök, helyezkedések folynak az ellenzék háza táján, melyek egy ötéves gyereket se tudnának megtéveszteni, és könnyebb leszaggatni őket a valóságos okokról, mint egy ötvenéves pókhálót szétszakítani!

Ezek az emberek fognak bent ülni a Parlamentben, békén megférve a nyilasokkal (viselkedjünk!), bárminek a befolyásolására képtelenül.

De, talán ez nem is cél! Tisztelet a kivételnek!

Mindenesetre a bojkott-paródia miatt Hadházy szakít a Momentummal.

Aztán helyesbítenek: a Momentum szakít Hadházyval!

Van még lejjebb? Van!

Gy.Németh Erzsébet megüresedett főpolgármester-helyettesi székébe a DK részéről Bősz Anett kerül!

Mi van? Bősz Anett, DK? És egyáltalán! Az ember csak kapkodja a fejét!

(Még akkor is, ha kiderült, hogy talán a DK a karriervadászok legnagyobb gyűjtőhelye.)

Jó! Gy. Németh nem alkotott maradandót, hogy finoman fogalmazzak!

Bősz Anett se alkalmatlanabb szakmailag. Mert egyikük se ért hozzá!

Eddig rendben!

Na, de! Az SZDSZ romjain megélhetési Fodor Gábor által alapított (mégis csak legyen valami stallumunk, jövedelmünk kérem!) Liberális Pártnak jelenleg Bősz Anett a Fodor távozása után kijelölt elnöke, és körülbelül egyetlen tagja!

Akik mindketten (egymást követően) az MSZP jóvoltából kerültek be a Parlamentbe, és ez a párt pénzelte is őket. (Vajon miért?)

Ezek szerint a csaj elhagyta a süllyedőnek ítélt hajót és átigazolt a DK szárnyai alá. Akik futtatják. Vajon miért?

Így aztán a legjobbak: Dobrev, Donáth Anna, Cseh Katalin, Ujhelyi, Jávor Benedek visszamennek Strasbourgba, illetve maradnak.

Ott mindenesetre több hasznot hajtanak, mint, ha itthon, letéve az esküt Orbán alaptörvényére, elüldögélnének a Kossuth téren.

Hát kérem! Ez a helyzet most az "ellenzék" háza táján.

(Kiegészítve a saját fertályán is elvert, lebőgött Márki-Zay Péterrel, aki, ahelyett, hogy visszavonulna, vagy a polgármesteri ügyekre, esetleg újraválasztására koncentrálna – ez utóbbit egy világos pillanatában meg is ígérte – pártalapításon töri a fejét. Egészségre!)

Aztán meg lesznek lepve, ha négy év múlva újabb egymillió szavazót veszítenek!

De hát, ez talán sokuk számára nem fontos!

Szabó Dezső szerint Makucskán feltámadtak az emberek.

De, ha ott, akkor mindenütt! Akkor Lenin is!

Aki, feltámadván, a régi vicc szerint meglátogatta a brezsnyevi Szovjetuniót, és utazgatott, nézelődött ott pár hétig.

Aztán visszament Genfbe és táviratozott Trockijnak: gyere utánam Svájcba! Elölről kel kezdenünk az egészet!

Címkék: