Felrobbantották a genovai Morandi-híd roncsait - VIDEÓ
Több mint 3 ezer lakost evakuáltak az északnyugat-olaszországi Genova városában a tavaly augusztusban leomlott Morandi-híd talpon maradt két pillérének felrobbantása során, amire péntek reggel fél tíz után pár perccel került sor egyenes olaszországi televíziós közvetítésben.
A robbantást három, két rövidebb és egy hosszabb szirénazúgás előzte meg. Majd sortűzre emlékeztető robbanás zaja következett, és hatalmas porfelhő emelkedett fel, amely magasba törő vízsugárra hasonlított. A robbanás után sokáig semmi nem látszott a felemelkedett törmelék és pormennyiség miatt. Az eseményt egyenesben közvetítették az olasz televíziók.
A tavaly augusztus 14-én délelőtt összeomlott Morandi-híd talpon maradt 10. és 11. számú pillérét semmisítették meg, amelyek az egykori függőhíd közepén álltak.
A robbantáshoz egy tonna, speciális robbanószert használtak fel. A robbantási műveletet az olasz hadsereg technikusai irányították. A robbanószer a hídcsonk egészét befedte, úgynevezett mikro-adagokban, amelyek naracssárga színű csomagokban sorakoztak a hídmaradvány felületén, a hídtesten éppúgy mint a talapzati részein. A csomagokban homok is volt a robbanás erejének csökkentésére.
Mintegy 20 ezer köbméter törmelék keletkezett: ezt a híd körül és alatta elhelyezett hálókkal, a híd alatti Polcevera-patak medrében leterített légzsák-szőnyeggel igyekeztek felfogni. A felrobbantott hídcsonkok körüli lakóépületeket folyamatosan vízzel permetezték a törmelék miatt felszálló por csökkentésére. Vízágyukat üzemeltettek a híd alatti területen is.
Több mint 3400 személyt költöztettek ki a robbantás időszakára a hídroncs körüli 300 méteres körzetben. Helyi sajtóértesülések szerint egyetlen személyt kellett az utolsó pillanatig győzködni, hogy hagyja el otthonát. A rendőrség a robbantás előtt egyenként ellenőrizte a lakásokat, hogy senki se maradjon a térségben.
A robbantást hosszú előkészületi munka előzte meg, több robbantási próbát tartottak a Genovától nem messzi, már nem használt bányákban.
A robbantáson személyesen jelen volt a két olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga kormánypártot vezető Matteo Salvini belügyminiszter és Luigi Di Maio az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője, valamint Elisabetta Trenta védelmi miniszter.
A Morandi-híd hirtelen omlott össze egy forgalmas nyári délelőtt, 43 személy veszítette életét. Több mint negyven személy ellen emeltek eddig vádat vagy indítottak vizsgálatot a katasztrófa miatt, köztük a hidat üzemeltető autósztráda társaság menedzserei és mérnökeivel szemben. Az 1967-ben emelt híd az első feltételezések szerint a hiányos karbantartás miatt omlott össze.
Az új híd építése azonnal megkezdődik, és a tervek szerint jövő tavasszal adják át. (magyarhirlap.hu)