h i r d e t é s

Ferenc pápa hajléktalanklinikát hozott létre a Szent Péter téren

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Ferenc pápa hajléktalanklinikát hozott létre a Szent Péter téren

2018. december 23. - 07:23

Karácsonyi ajándékként ingyenes orvosi ellátásban részesülhetnek.

A Katolikus Karitász tavalyi becslése szerint több mint 16 ezer hajléktalan ember él Rómában. Az elmúlt években egyre nagyobb számban tűntek fel a Vatikán közelében, különösen éjszakánként, amikor az árkádok alatt keresnek maguknak alvóhelyet. Ferenc pápa pedig úgy gondolta, karácsonyi ajándékként hasznos lenne segíteni ezeken az embereken, ezért egy három rendelőből álló klinikát létesített. Az intézményben hetente három nap fogadják a rászorulókat vatikáni, illetve római kórházakból érkező önkéntes orvosok. Az egykori vatikáni postahivatal helyén létesült klinika elsősegélyhelyként fog működni zarándokok és turisták számára azokon a napokon, amikor nem fogad hajléktalanokat. (magyarnarancs.hu)