h i r d e t é s

Fidesz: Halász János saját nevében Soros-szervezetezte a Helsinki Bizottságot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Fidesz: Halász János saját nevében Soros-szervezetezte a Helsinki Bizottságot

2018. február 20. - 20:28

 

A nap meghökkentő kijelentése: ezentúl úgy hallgassa Halász János sajtótájékoztatóit, – ha kiállítják ezután is – hogy azt nem a Fidesz nevében tartja, csak mint magánember. - írja a gepnarancs.hu.

Forrás: 444.hu

Ez esetben ki kíváncsi rá? Vagy esetleg vele viteti el főnöke a balhét és ez benne van a fizujában?

De ki is ő?

Ma megkezdődött a Helsinki Bizottság kontra Fidesz per tárgyalása. Immáron a harmadik. Az alperesek jogi képviselőjétől megtudhattuk azt a meghökkentő dolgot, hogy a Fidesz és frakció-szóvivője nem tekinti Soros-szervezetnek a Helsinki Bizottságot, ezért az alább linkelt tájékoztatón elhangzottak nem is vonatkoznak ránk.

Ha ezt a mondatot komolyan lehetne venni, akkor felvetődik a kérdés, hogy miért fizetjük közpénzből a fent nevezettet?

Azt is a bíróság tudtára adták, hogy szerintük nincs jogilag kimutatható kapcsolat Halász fideszes képviselő és a Fidesz-MPSZ nevű párt között, mivel alperesi álláspont szerint az említett úr nem a Fidesz képviseletében tartott Fidesz-logóval sajtótájékoztatót, aminek anyaga aztán a Fidesz youtube csatornájára került fel.

A felvételen végig látható a párt logója és neve, amikor Halász beszél, mindjárt két változatban. Az eseményen készített fotón pedig ötször is szerepel a Fidesz neve.

gepnarancs.hu


 

h i r d e t é s