h i r d e t é s

Fideszes szerint lett vállalhatatlan a Fidesz

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Fideszes szerint lett vállalhatatlan a Fidesz

2018. február 10. - 08:25

Márki-Zay Péter szerint azért vádolták azzal, hogy Simicska, hogy Gyurcsány, vagy hogy a Jobbik embere, mert a helyi Fidesznek nehéz megemésztenie, hogy ő tulajdonképpen fideszes.

Forrás: 168ora.hu

Szerinte nem ő árulta el a Fidesz értékeit, hanem a Fidesz lett mára vállalhatatlan. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Hódmezővásárhely független polgármesterjelöltje elmondta, 2002-ben még tüntetett is a Fidesz mellett, 2006-tól már inkább populistának tartotta az akkori kampányt, viszont 2010-ben is még úgy gondolta, hogy az országnak a Fideszre van szüksége.

Számára az a Hódmezővásárhelyen kialakult helyzet tanulsága, hogy sok a hozzá hasonlóan csalódott fideszes, akik elfogadják a párt eredményeit, mint a „segély helyett munkát” programot, a gazdaság stabilizálását, viszont csalódtak és felháborodtak a párt korrupciójában.

Márki-Zay azt mondta, ő keresztényként elfogadja, hogy Orbán Viktor kormánya betelepített az országba 1300 menekültet. Azt viszont már nem, hogy - ahogy fogalmazott - Rogán baráti körének gazdagodása érdekében betelepített 20 ezer migránst. Szerinte ezzel a párt elárulta a korábban vallott értékeit.

Szerinte, akinek erős hite van, hajlamosabb lehet felvállalni a vitát, ha összeférhetetlenséget tapasztal az értékrendjével, bár hozzátette, rengeteg nem vallásos és ateista ember is bátran kiáll. Érdekesnek tartja, hogy a KDNP-t nem vádolta meg senki, hogy az egyházat belekeverik a politikába. Szerinte minden pártban vannak jó emberek, akik szabadságot szeretnének.

Azzal szokta bátorítani a megfélemlítéstől tartó embereket, hogy ha egy iskolában az összes matek-fizika szakos tanár egyszerre feláll és fölháborodik – akkor nem lehet őket kirúgni, mert megszűnne a tanítás. Szerinte egyértelmű jelek vannak, hogy meg lehet nyerni ezt a polgármesteri választást. Azt jó ómennek tartja, hogy Orbán is beszállt a küzdelembe – hiszen ilyenkor úgy tapasztalta, mindig győzött az ellenzék. Valamint azt is felhozta, hogy a postásoknak ki lett adva, hogy még a február 25-e előtt, 23-ig ki kell hordaniuk a nyugdíjasok számára az extra 10 ezres Erzsébet utalványokat - ami szerinte szintén arra utal, hogy óriási lehet baj.

 

atv.hu